A James Webb-űrtávcsővel (JWST) ez év elején készített felvételeken augusztusban fedezték fel az Uránusz újabb holdját.
A Central Bureau for Astronomical Telegrams (CBAT) augusztus 29-én kiadott közleménye szerint az újonnan felfedezett égitest az S/2025 U1 ideiglenes jelölést kapta. Ezzel az Uránusz ismert holdjainak a száma 29-re nőtt.
A JWST NIRCAM kamerájával, F150W2 szűrőn keresztül az 1,0 és 2,4 mikrométer közötti sávban készített felvétel, amelyen az Uránusz, a bolygó gyűrűi és ismert holdjai közül az S/2025 U1-en kívül további 13 látható. (Kép: NASA / STScI / ESA / M. El Moutamid (SWRI) / M. Hedman (University of Idaho))
A felfedezést eredményező felvételeket február 2-án készítették a JWST általános megfigyelései programja (General Observer Program) keretében, a távcső közeli infravörös kamerájával (NIRCAM, Near-Infrared Camera).
A JWST csapatának néhány tagja, miután a NICRAM-ot és három másik kamerát tartalmazó műszercsomagot elhelyezték az űrtávcsövön. (Kép: NASA / JWST)
A munka során tíz, egyenként 40 perc expozíciós idejű felvételt egyesítettek. A felfedezés nem tekinthető véletlennek, hiszen a felvételsorozatot éppen azzal a céllal tervezték, hogy halvány objektumokat észleljenek az Uránusz közül, beleértve az esetleg még ismeretlen holdakat. A NIRCAM infravörös érzékenysége különösen alkalmassá teszi a műszert a Naprendszer távoli térségében lévő, halvány objektumok észlelésére. Az S/2025 U1 az első naprendszerbeli hold, amelyet a JWST-vel fedeztek fel. A kutatók remélik, hogy nemcsak a JWST-vel, hanem a 2027-ben indítandó Nancy Grace Roman-űrtávcsővel is sikerült a sort folytatni.
Az S/2025 U1 pozíciója az Uránusz gyűrűi és belső holdjainak pályái között. (Kép: SWRI)
A hold fényessége 25 magnitúdó. Feltételezve, hogy albedója hasonló az Uránusz többi holdjáéhoz, az S/2025 U1 átmérője 10 kilométer lehet, vagyis a hold akkora, mint a Mars kisebbik holdja, a Deimos. Eszerint az S/2025 U1 az Uránusz egyik legkisebb ismert holdja. Az S/2025 U1 keringési ideje 9,6 óra, és a bolygó középpontjától 56 250 km távolságban húzódik a pályája. Ez azt jelenti, hogy a két kicsiny, belső hold, a Bianca és az Ophelia között kering.
Az Uránusz újonnan felfedezett holdjának (S/2025 U1) mozgását mutató animáció. A felvételeket a James Webb-űrtávcső közeli infravörös kamrájával (NIRCAM) 2025. február 2-án hat óra leforgása alatt készítették. A felvételek feldolgozása során úgy egyenlítették ki a fényességeket, hogy a bolygó légköre, a gyűrűk és a holdak egyaránt láthatók legyenek. A legbelső hold, a Cordelia közvetlenül a legkülső gyűrűn belül kering, ezért a képen nem látható, mert a gyűrűk fénye túlragyogja a halvány holdat. (Animáció: NASA, ESA, CSA, STScI, Maryame El Moutamid (SwRI), Matthew Hedman (University of Idaho), Joseph DePasquale (STScI))
Az Uránusz első két holdját, az Oberont és a Titániát William Herschel 1787-ben fedezte fel, vagyis mindössze hat évvel az után, hogy magát a bolygót megtalálta. William Lassell felfedezésének köszönhetően 1851-ben a holdak sora az Ariellel és az Umbriellel gyarapodott. Közel egy évszázadot kellett várni az ötödikre, amelynek 1948-ban történt felfedezése Gerard Kuiper nevéhez fűződik. A helyzet az 1970-es években kezdett változni, de nem újabb holdak felfedezésével, hanem annak köszönhetően, hogy 1977. március 10-én a Kuiper Repülő Obszervatórium (KAO, Kuiper Airborne Observatory) távcsövével megfigyelték, amint az Uránusz elfed egy halvány csillagot, az észlelés során pedig rábukkantak az Uránusz gyűrűi által okozott elhalványodásokra. A gyűrűk felfedezésekor már útra készen állt a két Voyager űrszonda, amelyek közül a Voyager–2 úti céljai között az Uránusz is szerepelt, ami különösen izgalmassá tette a küldetésnek a harmadik állomását.
Az Uránusz sarlója, ahogyan az a Voyager–2 a bolygó melletti elhaladás után visszanézve megörökítette. (Kép: NASA / JPL)
A szonda a Jupiter és a Szaturnusz után 1986 januárjában repült el az Uránusz mellett, az akkor készült felvételeken újabb 10 holdat találtak. Később az ismert holdak száma a Hubble-űrtávcsővel és földi óriástávcsövekkel végzett megfigyeléseknek köszönhetően tovább gyarapodott, de az S/2025 U1 olyan halvány, hogy mindeddig észrevétlen maradt. Figyelemre méltó, hogy a JWST-vel olyan holdat sikerült felfedezni, amely a bolygó közelében elrepülő Voyager–2 kamerái számára is észrevétlen maradt.
Három a Voyager–2 által 1986-ban felfedezett Uránusz-holdak közül. (Kép: NASA / JPL)
Williem Herschel fia, az ugyancsak csillagász John Herschel teremtette meg azt a hagyományt, miszerint az Uránusz holdjait William Shakespeare és Alexander Pope drámái szereplőiről nevezik el. A Nemzetközi Csillagászai Unió (IAU) megtartotta a hagyományt. Tekintettel a két szerző műveinek nagy számára, most bőven van választék, kiről kapja majd a nevét az újonnan felfedezett hold. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az Uránusz „táncpartnere”
Az óriásbolygók a JWST szemével
Archív kincsek
Az Uránusz röntgensugárzása
Az óriásbolygókhoz a 30-as években?
Az Uránusz új holdjának felfedezése (Sky & Telescope)
Ennyi radaros földmegfigyelő műholdat indítottak már a Rocket Lab Electron rakétájával a japán iQPS céggel kötött szerződés alapján.
