1998. november 20-án indult Föld körüli pályára a későbbi Nemzetközi Űrállomás (ISS) legelső modulja.
A 20. évforduló alkalmából az Európai Űrügynökség (ESA), amely az űrállomást fenntartó és üzemeltető nemzetközi összefogás egyik tagja, 20 pillanatot idézett fel röviden az ISS történetéből. Az emberiség talán legnagyobb közös tudományos-technikai programjában a további partnerek az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Japán és Kanada. De sok más ország kutatói, szakemberei is kiveszik részüket a munkából, Magyarország is számos fedélzeti berendezéssel, kísérelettel képviseltette (és jelenleg is képviselteti) magát az űrállomáson.
Az ISS kb. 400 km-rel a Föld felszíne fölött keringve mintegy másfél óránként egyszer kerüli meg bolygónkat. Pálya menti sebessége 28 ezer km/h. Az ESA számára az alábbi momentumok a legemlékezetesebbek az elmúlt két évtizedből.
1998. november 20. – A sort természetesen a „születésnap” kezdi. Ezen a napon Bajkonurból egy Proton hordozórakétával indult az orosz Zarja modul.
(Kép: NASA)
2000. november 2. – E nap óta váltott űrhajóscsapatokkal folyamatosan lakott az ISS. Az 1. számú legénységet az amerikai Bill Shepherd, valamint az orosz Jurij Gidzenko és Szergej Krikaljov alkotta.
2001. április 23. – Umberto Guidoni az első európai űrhajós az ISS-en.
2002. június 9. – Philippe Perrin az első olyan európai űrhajós, aki az űrállomás építésében űrséta (EVA, Extravehicular Activity) végrahajtásával vesz részt.
2004. október – Az ESA Columbus irányítóközpontjának megnyitása Németországban, a München közelében levő Oberpfaffenhofenben. A központ fontos szerepet játszik a fedélzeten kísérleteket végző űrhajósok, valamint a földi kutatók és mérnökök közötti kapcsolat fenntartásában.
(Kép: ESA)
2006. július–december – Az európaiak közül Thomas Reiter vesz részt először hosszú időtartamú küldetésen, az ISS Astrolab küldetésében.
2008. február 7. – Az Atlantis űrrepülőgép rakterében elindul az űrállomás európai laboratóriumi modulja, a Columbus. Ez a mai napig az ESA legnagyobb egyszeri hozzájárulása az ISS-hez, és az első állandó európai kutatóhely Föld körüli pályán.
2008. március 9. – Az első európai teherűrhajó (Automated Transfer Vehicle, ATV-1, Jules Verne) elindul Kourou-ból egy Ariane-5 rakétával.
2008. november 14. – Közel 60 évvel az ENSZ-beli elfogadása után az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának egy példányát elhelyezték a Columbus modul belsejében.
2009. október 10. – Frank De Winne az ISS első európai parancsnoka. Az OasISS nevű küldetés egyúttal az első alkalom, hogy a személyzetben minden fő együttműködő partner egyszerre képviselteti magát.
Frank De Winne, a háttérben a japán Kibo kutatómodullal. (Kép: NASA)
2011. május 16. – Az Endeavour az űrrepülőgépek utolsó előtti útján Roberto Vittori ESA-űrhajóst viszi az űrállomásra.
2011. május 23. – Paolo Nespoli történelmi fényképei az űrállomás külsejéről, a Szojuz TMA-20 űrhajóból. Paolo akkor véget ért MagISStra küldetése során első európaiként küldött rövid Twitter-üzeneteket a Föld körüli pályáról.
2013. május 29. – Luca Parmitano az ESA 2009-es űrhajós újoncai közül az első, aki eljut az ISS-re.
2014. december 22. – Alexander Gerst az idő múlását felgyorsítva ábrázoló (time-lapse) videója egyben az ESA első 4K (vagyis kb. 4000 pixeles vízszintes felbontású) videója az űrből.
2015. június 6. – 199 nappal Samantha Cristoforetti megjavítja az egyszerre űrben töltött időtartam rekordját a női űrhajósok között. (Később az amerikai Peggy Whitson ennél is hosszabban tartózkodott fent.)
2015 – Andreas Mogensen ESA űrhajós ritka felsőlégköri fényjelenséget (kék nyalábok, blue jets) fényképezett az ISS-ről, Iriss nevű küldetése alkalmával.
2016. április 24. – Tim Peake bekerült a Guinness-rekorderek közé, mint aki a legjobb időeredménnyel (3 óra 35 perc 21 másodperc) futotta le a maratoni távot – az űrben.
2016. november – Két kínai űrhajós üzenetet küld a Tienkung-2 űrállomásról, amire Thomas Pesquet ESA-űrhajós válaszol.
2017. március 6. – Thomas Pesquet az amerikai (Shane Kimbrough és Peggy Whitson) és orosz (Oleg Novickij, Andrej Boriszenko és Szergej Rizsikov) kollégáival együtt a legtöbb tudományos munkát tartalmazó hetet töltik az űrállomáson: összesen 99 órát töltenek kísérletezéssel.
A kísérletekkel kapcsolatos „munkaverseny” győztesei, az 50. számú állandó személyzet tagjai. (Kép: ESA / NASA)
2018. június 5. – Az első kereskedelmi alapon működő európai kísérletek (ICE Cubes) berendezéseit telepítik az ISS Columbus moduljában.
A húsz „szubjektív” európai momentum felidézése után pedig gyönyörködjünk a Föld űrhajósok elé táruló látványában és töltsünk el két Föld körüli keringést Alexander Gerst friss 15 perces videója segítségével, amely az eseményeket 12,5-szeresére felgyorsítva mutatja, több mint 21 ezer egyedi fényképből összevágva. Gerst, aki a 20 éves születésnapi „ajándékot” készítette, jelenleg az űrállomás parancsnokaként szolgál, Horizons nevű küldetését teljesíti.
(Videó: ESA / NASA) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Fotózás az ISS körül
Tizenöt éves lett a Nemzetközi Űrállomás
Tinédzser űrállomás: 10 éves lett az ISS (1. rész)
Tinédzser űrállomás: 10 éves lett az ISS (2. rész)
Tinédzser űrállomás: 10 éves lett az ISS (3. rész)
Indulásra kész a Columbus
Elindult a Discovery!
Helyére került a Columbus
Úton az első európai teherűrhajó
ISS: az első európai parancsnok
STS-134: Útjára indult
Endeavour és űrállomás – közös fényképeken
Volt gép, nincs gép
Űrséta – megszakítva
Samantha Cristoforetti rekordjai
Lidércek és tündérkék
Tudományos nagyüzem
Jégkockák az ISS-en
Újabb európai ISS-parancsnok
Az ISS történetének 20 emlékezetes pillanata (ESA)