A szigetek északi oldalán hullámos a tenger, délen a szélárnyékban viszont a műhold irányába tükröződik a beeső napfény a sima vízfelületről.
A műholdképen a víz megcsillanása egyszerűen megérthető a tükröződés optikai törvényei alapján. Ami tükröződik, az a napfény, a tükröző felület pedig a tengervíz. Ha a vízfelület elegendően sima, és a műhold helyzete is megfelelő ehhez, akkor a Nap fénye pont a kamerába tükröződik.
A NASA Terra műholdjának MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) műszerével július 6-án készült kép az Égei-tengert és környékét mutatja. (Kép: NASA EO / Jeff Schmaltz / LANCE/EOSDIS Rapid Response)
Ez a műholdfelvétel most a Görögország és Törökország között elhelyezkedő Égei-tengert mutatja, délen Kréta szigetével és a Földközi-tenger egy részletével. A vízfelszín fényességének változásai egyértelmű kapcsolatban vannak a hullámzással: ahol nyugodt a tenger, ott létrejön a tükröződés, ahol magasabbak a hullámok, ott nem, mivel az egyenetlen felületről többféle irányba szóródik a beeső napfény. A hullámzást pedig a szél okozza. Így tehát közvetve a műholdkép alapján az éppen aktuális szélviszonyokról nyerhetünk információt.
A nyári hónapokban az Égei-tenger medencéjében az uralkodó széljárás északi. A száraz, hűvösebb levegőt szállító szélnek neve is van: meltemi. Az Égei-tenger kisebb szigeteinek és Krétának a szél felőli, északi oldalán a kép készítésének idején is nyugtalanabb volt a tenger. A vízből kiemelkedő szigetek, hegyek mögött általában szélárnyék keletkezik, a tenger simább – ez esetben a déli oldalon. Kivéve ott, ahol a domborzati viszonyok miatt nem jön létre a szélárnyék. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A csillogás tudománya
Napfény csillan az Égei-tenger és a Földközi-tenger vizén (NASA EO)
A Nápoly melletti vulkán nem kitörésével, hanem a hegyen pusztító erdőtűz füstjével került a műholdképekre.
