(Kép: NASA)
A Curiosity marsjárót magával vivő amerikai Mars Science Laboratory (MSL) űrszonda magyar idő szerint 16:02-kor indult Atlas-5 rakétával Floridából. Miután a rakéta elvégezte feladatát, a felemelkedést követő 4 perccel és 42 másodperccel a Centaur végfokozat első begyújtása következett. Ezzel az űrszonda alacsony Föld körüli pályára állt. Mintegy 20 perces keringés után, a megfelelő pálya menti pozícióba érve, elkövetkezett a Centaur mai második, és egyben utolsó nagy pillanata. Magyar idő szerint 16:34-kor, Afrika déli része fölött repülve ismét beindították a Centaurt. Az nyolc percen keresztül gyorsította, majd röviddel később „elengedte” az űrszondát. Így a Mars Science Laboratory sikeresen megkezdte hosszú utazását a vörös bolygó felé, ahová jövő nyáron érkezik meg.

44 perccel a start után a szonda elvált a Centaur végfokozattól, a földi irányítók tapsától kísérve. (Kép: NASA TV)
Csak néhány további percbe telt, hogy a NASA követőállomás-hálózatának (Deep Space Network, DSN) ausztráliai, Canberra mellett fekvő állomása már vegye is az önállósodott űrszonda első rádiós bejelentkezését.
Frey Sándor