Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A Juno visszanéz
Távoli világok kutatói, Amerika és az űrcsillagászat, A hét képe - 2011.08.31 14:15.

Az augusztus elején a Jupiterhez indított amerikai űrszonda 9,5 millió km távolságból fényképezte a Föld-Hold kettőst.


(Kép: NASA / JPL-Caltech)

A bal oldali nagyobb pötty a Föld, tőle jobbra a halványabb folt a Hold. Mindkét égitest a ráeső napfény egy részét veri vissza. A Juno kamerájának és más fedélzeti berendezéseinek kipróbálása során, augusztus 25-én készült a felvétel.

A NASA űrszondája 2016-ban ér majd a Jupiterhez. Addig azonban látni fogja még a Földet sokkal közelebbről is, hiszen 2013 októberében visszatér egy lendítő hintamanőver érdekében. Ezzel már el tudja érni az óriásbolygót, amely körül pályára áll majd, hogy jó egy éven át vizsgálhassa légkörét és környezetét.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Hamarosan indul a Juno
Úton a Juno a Jupiter felé
Hogyan jut el a Juno a Jupiterhez?
A Föld-Hold rendszer távolról
A Föld, mint „idegen bolygó”
Milyennek látszik a Föld a Szaturnusz mellől?

Kapcsolódó linkek:
Juno: átmeneti búcsú a Földtől (BBC)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Távoli világok kutatói
Pannonia a Lutetia kisbolygón - 2011.08.29.
Az európai Rosetta űrszonda tavaly nyáron repült el a 21 Lutetia kisbolygó közelében. Az égitest egyes területeit az ókori Római Birodalom provinciáiról nevezték el.
Tovább a cikkhez

Pannonia a Lutetia kisbolygón

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google