A Chandra röntgencsillagászati hold legújabb képén egy szupernóva-maradvány látható, amelyben különösen nagy a magnézium mennyisége.
A NASA egyik nagy űrobszervatóriumának adataiból készült képen baloldalt az N49B jelű szupernóva-maradvány három különböző energiatartományban készült röntgenképének kombinációja látható. Jobboldalt a speciálisan feldolgozott adatok a magnézium koncentrációját mutatják a mintegy tízezer éve ledobódott, táguló burokban.
A magnézium, mint sok más, a hidrogéntől és héliumtól különböző kémiai elem, a csillagok belsejében jön létre, az atommagok egyesülésével (magfúzióval). Ebből a folyamatból származik a csillagok által kisugárzott energia. Az „üzemanyag” elfogytával aktív életútjukat befejező, viszonylag nagy – a Napénál legalább mintegy másfélszer akkora – tömegű csillagok gravitációs összeroppanása (a szupernóva-jelenség) során keletkező hatalmas energia szükséges a vasnál is nehezebb atommagok fúziójához. Mindezeket az anyagokat a – csillagászok által II. típusúnak nevezett – szupernóva-robbanások szórják szét a világűrbe. A korábban fényesen világító, majd rövid időre egy egész galaxist is túlragyogó csillag helyén egy neutroncsillag, esetleg fekete lyuk marad. A robbanás során keletkező lökéshullám pedig sok millió kilométeres óránkénti sebességgel kilöki, s egyben felhevíti a külső részek anyagát.
Az N49B-ben található magnézium nagyjából annyi, mint a Nap teljes tömege. A Naprendszerben az összes magnézium mennyisége ennek az ezredrésze lehet – ezt szintén korábbi szupernóvák robbanásának köszönhetjük! A hajdan volt csillagokból ránk maradt magnézium a földkéreg nyolcadik leggyakoribb eleme. Testünk sejtjeinek működéséhez elengedhetetlen nyomelem, fontos szerepet játszik a szívritmus szabályozásában, az izom- és idegműködésben, az erős csontozat fenntartásában.
Kapcsolódó cikkek:
A Szaturnusz röntgenképe
Csillagevő fekete lyuk
Két hatalmas fekete lyuk egyetlen galaxisban
Sorozatunk 3. és egyben befejező részében egy érdekes jelenséget járunk körül. Ezek a Holdon időről időre megfigyelhető felvillanások. Úgy tűnik, a Clementine űrszonda talán e századokon keresztül érthetetlennek tűnő esemény létrejöttének magyarázatához is közelebb vihet bennünket.
