Az Ariane-6 megvalósítása még decemberben kapott zöld utat az űrügyekért felelős miniszterektől az ESA Tanács ülésén. Miközben a mérnökök a terveken dolgoznak, a pénzügyérek újraosztják az Arianespace részvényeit.
Az új rakétára a következő évtizedek „hazai” (európai) indítási igényei, és a változó világpiaci hordozórakéta-igények miatt van szükség. A rakéta megvalósításában azon országok vehetnek részt, melyek az ESA önkéntes programjai közül befizetéseikkel támogatják a „launcher” (hordozórakéta) programot. Ezek jelenleg: Ausztria, Belgium, Hollandia, Írország, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia (!), Spanyolország, Svájc és Svédország.
A rakéta az előzetes tervek szerint 800 km magas napszinkron pályára 4,5 tonnás, míg geostacionárius átmeneti pályára 5,0–10,5 tonnás rakományt lesz képes indítani. (Az utóbbi adat pontos értéke egyrészt attól függ, hogy egy vagy két műholdat kell-e egyszerre pályára állítani, illetve attól is, hogy mekkora a rakomány mérete.) A szakemberek reményei szerint az első Ariane-6 indításra akár már 2020-ban sor kerülhet. A remélt gyors megvalósulás magyarázata az, hogy az Ariane-6 tulajdonképpen egy öszvér!
Egy Ariane-64 rakéta teljes hossza mintegy 63 m, a központi (folyékony üzemanyagú) szekció átmérője 4,6 m. Itt két műholddal és a hozzájuk tartozó apogeum-hajtóművekkel látható. (Kép: ESA / D. Ducros)
Az Ariane-6 első fokozatát kettő, vagy négy szilárd hajtóanyagú rakéta alkotja (Ariane-62 vagy Ariane-64 konfiguráció), melyek gyakorlatilag megegyeznek a Vega-C európai könnyűrakéta P120 jelű fokozatával. A fő fokozat (amely már az indításkor, de még a szilárd rakéták leválása után is működik) egy folyékony hidrogént és folyékony oxigént használó, egyetlen hajtóművel ellátott elem lesz. A hajtómű az Ariane-5-ben használatos Vulcain-2 kissé módosított változata lesz. A végfokozat szintén meglévő rakétából (Ariane-5 ME) építkezik, annak Vinci hajtóművét „örökli”. A hajtómű nem csak többször újraindítható, de – az ESA CleanSpace kezdeményezése jegyében – arra is fel fogják használni, hogy a fokozatot a műhold leválasztása után lefékezzék, amely így nem marad űrszemétként a Föld körüli pályán, hanem a felső légkörben elég.
Az Ariane-5, Ariane-62 és az Ariane-64 európai rakéták összehasonlítása. (Kép: ESA / D. Ducros)
A megvalósítást (általános architektúra és beszerzések) az ESA felügyeli. A kivitelezést az európai ipar végzi az ASL (Airbus Safran Launchers) – lásd később – vezetésével. Az ASL a terveket 2016 közepéig tekinti át. Eközben az ESA megbízta a francia űrügynökséget (CNES) az új indítóhely kivitelezésével. A földmunkák Kourouban idény nyáron már el is indulnak!
Eközben komoly pénzügyi akciók is folynak. A francia kormány pár napja bejelentette, hogy eladja az Arianespace-ben (az Ariane rakéták kereskedelmi hasznosítását végző cégben) meglévő tulajdonrészét. A lépés pár nappal azután történt, hogy az Airbus Defense and Space, illetve a Safran vállalatok bejelentették, hogy létrehozzák az Airbus Safran Launchers céget. A cél, hogy az Ariane-5 (és -6) nehézrakéták fővállalkozója (Airbus DS) és az azok hajtóműveit gyártó cég (Safran) egyetlen cégben egyesüljön. A most bejelentett francia kormányzati szándék pedig jelzi, hogy itt egy komplex folyamatról van szó. Hisz amennyiben az ASL kivásárolja a francia kormányt az Arianespace-ből, akkor a rakéták kereskedelmi hasznosítása (azaz a „sales and marketing”) is lényegében az ASL irányítása alá kerül!
Ennek az egyesülési és vásárlási folyamatnak az oka az, hogy Európa szeretne versenyképes maradni a változó hordozórakéta-piacon, és hatékonyan akarják felvenni a versenyt nem csak az olyan „öreg” cégekkel, mint például a Boeing, de az olyan „újoncokkal” is, mint a SpaceX. Ide tartozik még az az információ is, hogy Arianespace nem csak az Ariane-5 (és egyszer majd -6), hanem a Kourouból induló, módosított Szojuz és a Vega rakéták hasznosítását is végzi. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Befektetés az európai űrjövőbe
Tavalyi űrköltekezés
Az Arianespace francia privatizálási terveiről (Spaceflight Now)
Hivatalos formába öntötték az ESA és a NASA megállapodását, amelynek értelmében az európaiak szállítják az épülő amerikai Orion űrhajó egyik példányának kiszolgálóegységét.
