A GRAIL holdszondák működési elve. (Fantáziakép: NASA / JPL)
A régóta szolgáló Delta-2 sorrendben a 110. indítását hajtják végre a 17-es startállásból. Ezután azonban több floridai indítást már nem terveznek Delta-2-vel. A United Lauch Alliance (ULA) által üzemeltetett rakéták jövője bizonytalan, mivel a stabil megrendelők áttértek a nagyobb teljesítményű Atlas-5 és Delta-4 hordozóeszközökre. Korábban a NASA tudományos űreszközeinek, valamint az amerikai GPS navigációs műholdrendszer tagjainak a pályára állítására használtak rendszeresen Delta-2-ket.
A kaliforniai Vandenberg Légitámaszpont, ahonnan poláris pályára tudnak műholdat juttatni Delta-2-vel, még egy biztos megrendeléssel rendelkezik: októberben egy meteorológiai mesterséges hold emelkedhet onnan a magasba. A nyugati parton a távolabbi jövő attól függ, hogy akad-e megrendelés a még meglevő öt Delta-2 használatára, akár a NASA, akár kereskedelmi üzemeltetők részéről. (A keleti parton, Floridában, ahonnan általában egyenlítői, vagy a Földet elhagyó pályára küldtek űreszközöket, a következő években nem várható igény hordozórakétára a Delta-2 közepes méretkategóriájában.)
A Delta-2 figyelemre méltó sikersorozatot tudhat maga mögött: az 1989 februári bemutatkozása óta 149 indítási kísérletből mindössze egy volt teljes kudarc (GPS Block 2R-1, 1997), egy másik során a tervezettnél alacsonyabb pályára került a felbocsátott űreszköz (Koreasat-1, 1995). Ilyen típusú hordozórakétákkal indult többek között a Spirit és Opportunity marsjáró, a Mars Global Surveyor és a Mars Odyssey szondák, a vörös bolygóra leszálló Mars Pathfinder és Phoenix, az infravörös Spitzer-űrtávcső, a ROSAT, Swift, Fermi- és Kepler-űrteleszkópok, a Merkúr körül keringő MESSENGER, a kisbolygókutató NEAR és Dawn, az üstököskutató Deep Impact, a mintavevő Stardust és Genesis, négy tucat GPS műhold, valamint számtalan távközlési hold (köztük az Iridium konstelláció 55 tagja) is.
