Az ünnepi könyvkínálat egyik gyöngyszemének ígérkezett Norman Mailer: Moonfire – Az Apollo-11 hősies útja című impozáns műve. Ám sajnos meg is maradt az ígéret állapotban. Mailer csalódást okozott.
Nem sokkal karácsony előtt izgatott kisgyermekként torpantam meg egy könyvesbolt kirakata előtt. Buzz Aldrin jól ismert űrruhás képe meredt rám több mint 40 évvel ezelőttről egy jókora könyv borítójáról. Norman Mailer: Moonfire – Az Apollo-11 hősies útja. Mintha áramot vezettek volna belém: kell nekem ez a könyv! Pedig egy vagyon… Belenézni nemigen tudtam, drága volt a könyv és ilyenkor zsugorfóliával védik a lapozgató ujjaktól. A megoldást mi más jelentette a problémára, mint a mindenható internet: valamelyik angol nyelvű webes könyváruházban bele is lehetett kukkantani a belsejébe. Rengeteg gyönyörű, eddig nem látott kép (pedig a téma rajongójaként igencsak sok képet láttam már) és a rövid bele-beleolvasásból érdekes háttértörténetek ígérete csábított. Kell nekem ez a könyv! Nosza, írtam a Jézuskának: úúúúúgy szeretném ezt a könyvet… És persze ott is volt a fa alatt.
Aztán rögtön falni kezdtem a történetet, amely tizenegy nappal a start előtt, az űrhajósok utolsó sajtókonferenciájával kezdődött. De azzal a lendülettel torpantam is meg, mintha falra kenődtem volna. Borzalmas szóvirágok (mit virágok? bokréták), meder nélkül áradó gondolatfüzérek, sőt helyenként csak a semmiben lebegő gondolatfoszlányok. Jézusom, lehet, hogy ezt nem is fogom kiolvasni?! A huszadik század egyik legnagyobb nevű írója ír az Apollo-programról, és lehet, hogy ez rossz?
Kínomban elolvastam – hol másutt, mint a neten –, hogy mit kell tudni a könyvről, hátha jobban megértem. Szóval a Life Magazine (az összes korabeli amerikai űrprogram kizárólagos, bennfentes tudósítója) leszerződött a nagynevű íróval, hogy három részben tudósítson, írjon riportokat az újság számára az évszázad sztorijáról. Mailer tulajdonképpen azt a feladatot kapta, hogy fordítsa le a NASA faramuci technikai nyelvezetén írt eposzt az emberek által emészthető hőskölteménnyé. Aztán, amikor kész lett a mű, egyrészt leközölték 1969-ben folytatásokban, másrészt Of a Fire on the Moon (A Holdon támadt tűz) címmel könyvként is kiadták egy évvel később. Most pedig a 40. évfordulóra újra megjelentették a könyvet új címmel és több száz korabeli fotóval kiegészítve.
De nem adtam fel, tíz napnyi derekas küzdelem után átrágtam magam a könyvön. Mailer nem mesélt sokat konkrétumokról. Többet tudtam meg az értetlenségéről, kedvetlenségéről, sőt még a macskajajáról is, mint az Apollo-11 teljesítményéről. Csapongó gondolatok sorjáztak olyan hosszú mondatokban, amit már általános iskolában is tanítanak, hogy ne eresszük ilyen hosszúra a gondolatainkat. De sehogy sem állt össze egy egész élmény. Szó szerint birkózni kellett a szöveggel, vissza-visszatérni egy-egy mondat közepéről az elejére, kétszer is, háromszor is, majd rádöbbenni, hogy semmi fontos nem volt benne. Közben próbáltam mentegetni magamban az írót (hisz mégiscsak Pulitzer-díjas géniuszról van szó). Talán a 40 évvel ezelőtti írásdivat másmilyen volt, mint korunk rohanó, képekben és nem elmélyült olvasásban gondolkodó világáé. Rájöttem, hogy miért kellett a rengeteg – egyébként zömében zseniális – kép: azok mondják el a valós történetet. Aztán a könyv legvégén maga az író dobott mentőkötelet, a 333. oldalon a következőt közölve az olvasóval: „…A próza soha nem annyira prózai, mint amikor kötelességből születik…(a szerző) élete talán legnagyobb baklövését követte el, amikor elvállalta minden idők legnehezebb történetét…” Mailer igyekezete elbukott. Nem talált kapaszkodót, nem tudta élővé varázsolni az Apollo technikai halandzsáját, és elbukott a történetmeséléssel. Ahogy szegény fordítók is elbuktak. Nem elég Mailer bukdácsolása a számára végül idegennek bizonyuló közegben, a fordítók még rátesznek a maguk lapátjával a bukásra. Ha véletlenül szembejött egy műszaki szakkifejezés, nemes egyszerűséggel a tükörfordítást választották megoldásul. Így született meg az indítójármű a holdrakétából, vagy a küldetés ellenőrzés az irányítóközpontból, és sorolhatnám.
A világ persze nem hitte el Mailer önvallomását (és persze a befektető kiadó se akarta az ablakon kidobni a könyvre költött pénzét) és zseniálisként hordozták körbe a művet. Ahogy ez a kortárs művészetek modern alkotásainál sokszor előfordul: sokak szerint értelmetlen zagyvaság, mások szerint zseniális remekmű. Megint mások számára muszáj mesterműnek mondani, nehogy kiderüljön, hogy nem értem, pedig értelmetlen vacak. Felülkerekedett a sznobság, újra és újra kiadják. Pedig tulajdonképpen egyszerűen rossz, ahogy azt a saját írója is bevallja. Köszönjük az őszinteséget, csak kicsit későn jött.
Norman Mailer: Moonfire – Az Apollo-11 hősies útja. Fordította: Borbély Judit, Weisz Böbe és Vándor Judit. Vince Kiadó, Budapest, 2010. ISBN 9783836522298. Kemény kötés, 348 oldal. Bolti ára: 12 995 Ft. (A kötet a kiadónál 20% kedvezménnyel szerezhető be.)
Nem kis győzelemnek érzem a politikai rábólintást az STS-135 küldetés ötletére. 
