Sikeresen zárult a három és fél napos privát űrhajós küldetés, amely az első emberes repülés volt a Föld pólusai fölött húzódó pályán.
Ez volt a Crew Dragon számára az első visszatérés a nyugati partnál. A SpaceX tavaly jelentette be, hogy a floridai partok közeléből a kaliforniai partvidékre helyezi át a visszatéréseket. A fő ok, hogy így az űrhajó megsemmisítésre ítélt, a légkörbe érést megelőzően a kabinról leváló törzsrészének a zuhanást esetleg átvészelő törmelékdarabjai nem eshetnek lakott területre. Mint emlékezetes, korábban előfordultak ilyen esetek.
(Kép: SpaceX)
A Fram2 magyar idő szerint április 1-jén indult a floridai Kennedy Űrközpontból. Az emberes űrrepülés történetében most először keringett űrhajó poláris, vagyis az egyenlítői síkra merőleges, a sarkvidékek fölött húzódó pályán. A küldetés fő célja is a sarkvidékek megfigyelése volt. Wang beszámolói szerint a felbocsátás sokkal kellemesebb volt annál, mint amire számított. Nem úgy az első órák a súlytalanságban, amikor az űrbeli mozgásbetegség tüneteivel küszködtek. Ezek az első alvást követően szerencsére enyhültek.
A Fram2 személyzete 22 kísérletet hajtott végre, beleértve az űrhajóban végzett első orvosi röntgenes képalkotást. (Kép: SpaceX)
A kutatóprogram igazából a landolás pillanatával sem ért véget. Négyen ugyanis úgy hagyták el a kabint, hogy a rájuk váró segítőcsapat tagjai alig vagy egyáltalán nem segítettek ebben. A cél az volt, hogy a szakemberek tapasztalatot szerezzenek abban, hogy a jövőben a Holdra és a Marsra irányuló küldetések résztvevői hogyan hagyhatják el űrhajóikat, amikor nyilván nem várják őket a segítők. (Igaz, hogy elég régen, de a Holdon korábban már jártak emberek. A Marsra pedig lényegesen hosszabb idejű súlytalanság után érkeznének meg, mint a mostani 3 és fél nap. – A szerk.)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A SpaceX Crew Dragon űrhajója április 4-én magyar idő szerint 18:19-kor landolt a Csendes-óceán vizében, a kalifornia Oceanside partjainál. A négyfős személyzet tagjai mintegy háromnegyed órával később hagyhatták el a Resilience kabinját, miután azt a megérkező mentőhajó fedélzetére emelték. Az expedíciót a kínai származású, kriptovalutákban is utazó máltai vállalkozó, Chun Wang vezette. Társai Jannicke Mikkelsen (Norvégia), Eric Philips (Ausztrália) és Rabea Rogge (Németország) voltak.
Fram2
A Dragonok hulladéka
A Fram2 visszatérése (Space News)