Ezalkalommal a NASA űrszonda párosának a második tagja, az Opportunity (MER-B) kel útra. Az indítást közép európai idő szerint ma hajnali 5 óra 56 percre tűzték ki, a rossz idő miatt azonban a startot holnapra halasztották.
A floridai Cape Canaveral indítóállásán szinte minden ugyanolyan, mint június 10-én, a Spirit indításakor. Az amerikai űrszonda páros első tagja már hetek óta száguld a Vörös Bolygó felé. Eddig ikertestvére, az Opportunity itthon várt, hogy megnyíljon a neki kijelölt indítási ablak.
Az Opportunity június 25-e óta indítható. A startot eredetileg erre a napra jelölték ki, de mivel a Spirit is késett eredeti időpontjához képest, kevés idejük maradt a szakembereknek, hogy felkészüljenek az újabb indításhoz. Így az Opportunity indulását is elhalasztották több nappal. Ma azonban minden és mindenki készen állt.
Az egyetlen eltérés a két űrszonda között az Opportunity későbbi startjából adódik: ez alkalommal a Delta II hordozórakéta alján a korábbi hat helyett kilenc gyorsító-fokozat látható. A két Mars-járó startja között eltelt idő alatt annyit mozdult el égi pályáján a Föld és a Mars, hogy a rakétának nagyobb tolóerőt kell kifejtenie ahhoz, hogy a megfelelő pályára juttassa az űrszondát. Az Opportunity-t Boeing Delta II 7925H jelű hordozórakéta állítja tehát pályára.
Cél a Meridiani Planum. A robotok tudományos feladata, hogy egykori folyékony víz nyomaira bukkanjanak. Erre az Opportunity leszállási területén előforduló hematit vizsgálata deríthet fényt. Földünkön a vas-oxid ilyen formában korábbi folyékony víz jelenlétének egyértelmű indikátora. Kérdés, hogy a hematit a Marson víz jelenlétében jött-e létre vagy más folyamatok is vezethettek a kialakulásához.
Amennyiben az Opportunity startja sikertelen lenne vagy útközben merülne fel probléma, az elsőként indult jármű tőle függetlenül haladna tovább a Marshoz. Ez esetben hivatalos terv szerint a Spiritet átprogramoznák, s új pályáján az eredetileg kitűzött Guszev-kráter helyett az Opportunity kijelölt leszállóhelyén, a Meridiani Planumon szállna le – itt ugyanis nagyobb az esély a sikeres landolásra.
Hiába értük el az indítás előtti 4. percet. Az ilyenkor szokásos megállás alatt több probléma is femerült, így mintegy fél órával, közép-európai idő szerint 06:37-re tolták el a start időpontját. Ez azonban nem segített. A startot 06:31-kor lefújták erős magaslégköri szelek miatt. Mintegy 24 óra múlva, közép-európai idő szerint hétfő hajnalban, (05:46-kor) újra nekifutunk a startnak.
Kapcsolódó cikkek:
3, 2, 1, Start! Elindult az amerikai marsjáró!
Kapcsolódó linkek:
A start a NASA TV-n keresztül internetről is követhető!