A közelmúltban a NASA és az amerikai űrpolitika az elnökválasztás után várható jövőjéről írtunk. Érdemes a múltra is vetni egy pillantást: mit tettek az űrkorszak amerikai elnökei az űrkutatásért?
Az űrkorszak kezdetén, a Szputnyik–1 indításakor Dwight Eisenhower (hivatali ideje: 1953–1961) volt az USA elnöke. A „Szputnyik-sokk” után elkezdődött az űrverseny. Elnöksége idejére esett a Nemzetközi Geofizikai Év (1957–58), valamint az első amerikai műhold, az Explorer–1 indítása (1958. január 31.) és az első kémműhold működése, amelyik a filmtekercset visszajuttatta a Földre. Eisenhower alapította 1958-ban a NASA-t.
Kennedy elnök 1962-ben a houstoni Rice Egyetemen megismételte, hogy az évtized vége előtt embert kell a Holdra juttatni. (Kép: NASA)
John F. Kennedy (1961–1963) elnöksége idejére esett Gagarin űrrepülése, majd erre válaszul hirdette meg Kennedy a Kongresszusban mondott beszédében 1961. május 25-én az Apollo-programot – hat héttel Gagarin repülése és három héttel az első amerikai űrugrás után. A két űrugráson kívül tanúja volt a Mercury-program négy sikeres Föld körüli repülésének, a Gemini-program indulását viszont már nem érhette meg. A holdraszállás azonban megvalósult, ahogy Kennedy célul tűzte ki. Az Apollo-programra az 1972-es lezárásáig mintegy 25 milliárd dollárt költöttek, ami mai árfolyamon jóval 100 milliárd dollár fölött lenne.
Az Apollo-program megvalósítása aligha sikerült volna az „importált” rakétatudósok nélkül. Középen vezéralakjuk, Wernher von Braun, jobbra Kennedy elnök. (Kép: NASA)
Lyndon Johnson (1963–1969) idején gőzerővel folyt az Apollo-program, bár a kiteljesedés, a holdraszállások már nem az ő hivatali idejére estek. Johnson viszont szenátorként már az 1950-es évek végén szorgalmazta, hogy az USA „vegye fel a kesztyűt” és szálljon be az űrversenybe. Már Kennedy idejében – alelnökként – ő irányította az űrügyeket. Elnöksége alatt született meg az ENSZ-ben a mindmáig a világűrjog alapját képező Alapelvszerződés (Outer Space Treaty). Egyes történészek szerint azért ment bele az űrversenyt visszafogó megegyezésbe az oroszokkal, mert a vietnami háború miatt az űrköltségvetés lefaragására kényszerült.
Richard Nixon (1969–1974) elnöksége idejére esett mind a hat Apollo-holdraszállás. Az Apollo-programban csak betakarította az előző évtized gyümölcsét, az űrrepülőgépes program gyökerei viszont az ő elnöksége idejére nyúlnak vissza, a fejlesztés indítását 1972-ben hagyta jóvá. Az 1960-as évek végén a NASA vezetői már 1980-as holdbázisról és 1983-as Mars-utazásról ábrándoztak, ezeket a terveket azonban Nixon lesöpörte az asztalról. ugyancsak 1972-ben Nixon írta alá a Szovjetunióval a Szojuz–Apollo-űrrepülést célzó megállapodást.
„Üdvözlöm Önöket, Neil és Buzz! A Fehér Ház Ovális Irodájából beszélek és ez bizonyosan a legtörténelmibb telefonbeszélgetés, amelyet innen valaha is lebonyolítottak. El sem tudom mondani, milyen büszkék vagyunk mindannyian Önökre, és arra, amit Önök minden amerikai emberért tettek. Ennek kell a legbüszkébb napnak lennie az életünkben. Meggyőződésem, hogy a Föld többi lakója is osztozik abban a felismerésben, milyen roppant teljesítmény ez. Amit Önök véghezvittek, azzal az égbolt is kicsit része lett az emberek életterének. És az, hogy most a Nyugalom Tengeréről beszélnek hozzánk, az arra ösztönöz bennünket, hogy megkettőzzük erőfeszítéseinket, hogy békét és nyugalmat teremtsünk a Földön. Az emberiség történetének erre az egyetlen, kivételes pillanatára az emberiség tényleg eggyé vált, egyrészt büszkeségünkben azért, amit Önök tettek, másrészt az imáinkban, amelyek az Önök biztonságos hazatéréséért szólnak.” (Kép: NASA)
Gerald Ford (1974–1977) rövid elnöksége alig nyomta rá a bélyegét az amerikai űrpolitikára. A támadások ellenére kitartott az űrrepülőgép-program támogatása mellett. Az ő idejében hajtották végre 1975-ben a Szojuz–Apollo-repülést. Jimmy Carter (1977–1981) a civil űrprogramban nem alkotott maradandót, inkább a katonai fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt.
Gerald Ford elnök, kezében a Szojuz űrhajó makettjével, a képen balról a második és harmadik a közös űrrepülés két szovjet űrhajósa, Valerij Kubaszov és Alekszej Leonov. (Kép: NASA)
Ronald Reagan (1981–1989) elnöksége alatt szállt fel az első űrrepülőgép. A Challenger katasztrófája után határozottan kiállt a program folytatása mellett. Ő létesítette 1982-ben a Kereskedelmi Űrszállítási Irodát, amely mindmáig koordinálja a kereskedelmi célú indításokat. 1983-ban meghirdette a „csillagháborús tervek” néven elhíresült stratégiai védelmi kezdeményezést, amely azonban soha nem valósult meg. Reagan idejére datálódik az akkor még Alphának nevezett és kizárólagosan amerikai űrállomás terve, az ISS meg nem valósult előfutára.
Thomas Mattingly és Henry Hartsfield űrhajósok 1982. július 4-én a Columbia negyedik repülésének sikeres végrehajtását jelentik Reagan elnöknek. (Kép: NASA)
George H. W. Bush (1989–1993), az idősebb Bush az első holdraszállás 20. évfordulóján hirdette meg a nagyszabású Space Exploration Initiative programot, amelyik az akkor éppen Freedomnak nevezett űrállomást, az állandó holdi jelenlétet és a 2019-es marsraszállást tűzte ki célul. Az álmok megvalósítása 20–30 év alatt legalább 500 milliárd dollárt emésztett volna fel, ami megpecsételte a sorsát.
Bill Clinton (1993–2001) elnöksége alatt kezdődött meg (1998-ban) az akkor már ISS-nek nevezett, és nemzetközi összefogásban készülő űrállomás építése. 1996-ban új űrpolitikát hirdetett meg, amelynek célja „a Föld, a Naprendszer és a Világegyetem jobb megismerése robotokkal és emberekkel” volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy 2000. májusától kódolatlanná tette a GPS-jeleket.
George W. Bush (2001–2009) is elkészíttette saját űrpolitikáját, amelyben még nagyobb hangsúlyt fektetett a magánvállalkozások bevonására. 2004-es programja a Vision for Space Exploration volt, amelynek értelmében 2020-ig vissza kellett volna térni a Holdra, hogy előkészítsék az emberes marsutazást. Utasította a NASA-t az ISS teljes kiépítésére és az űrrepülőgép-flotta leállítására. Mindehhez kigondolták a Constellation programot, Ares rakétával, Orion űrhajóval és Altair holdkomppal.
Barack Obama (2009–2017) átvizsgáltatta az USA emberes űrprogramját, majd gyorsan törölte az egész Constellation programot – a csigatempóban készülő Orion űrhajó kivételével. Űrpolitikája értelmében 2025-re egy kisbolygóra, 2030-ig a Marsra kellene (kellett volna) eljutniuk az amerikai űrhajósoknak. Elődje programjából csak az űrrepülőgépek leállítását tartotta meg, így az ő idejében állt elő az a sanyarú helyzet (amire Kennedy óta nem volt példa), hogy amerikai űrhajós nem tud amerikai űrhajóval a világűrbe jutni. Érdeme, hogy hathatós NASA támogatással versenyképessé tette az űrszállításban az amerikai magáncégeket.
Obama elnök a Luca székeként készülő Orion űrhajóval. (Kép: NASA / Bill Ingalls)
Donald Trump (2017–) űrpolitikáját illetően még csak találgatások láttak napvilágot (lásd korábbi cikkünkben). Bízzunk benne, hogy az „Amerikát újra naggyá tesszük!” jelszót az űrkutatásra is alkalmazni fogja, és nem csak az elmúlt évtizedek megvalósulatlan ábrándjai hosszú sorát gyarapítja! Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az űrrepülőgép pilótanője
Merre tovább, NASA?
Interplanetáris kapzsiság
A NASA 2016-os űrköltségvetése
Vissza a jövőbe
Glenn az emberes Mars-utazásért
A szenátus rakétája (2. rész)
A szenátus rakétája (1. rész)
Amerikai elnökök űrrel kapcsolatos víziói (Space.com)
Eileen Collins nyáron felszólalt a Republikánus Párt elnökjelölő Konvencióján. Szavait az elnökválasztás eredménye új megvilágításba helyezte.
