Úgy tűnik Amerika „felébredt”. A Columbia fájdalmas tragédiája felturbózta a politikusokat és most komoly esély mutatkozik arra, hogy az eddig amolyan szükséges rosszként kezelt űrrepülés visszanyerjen valamit kezdeti presztízséből azáltal, hogy igazi célokat tűznek ki a NASA elé.
A NASA már évekkel ezelőtt felismerte, hogy az STS rendszer ideje véges (bár az eredetileg kitűzött 100 repülésnek még a közelébe sem kerülnek majd az űrrepülőgépek), és meghirdette az OSP programot. A kezdetekkor az OSP program előre mutatónak ígérkezett, ám a Columbia balesete átértékelt mindent az emberes űrrepülések háza táján. Az új „űrrepülőgép” kisebb lesz a jelenleginél és a nemrégiben kifejlesztett Delta 4, vagy Atlas 5 hordozórakéták emelik majd a magasba (újra a hagyományos elrendezésben, azaz az űrhajó a rakéta csúcsán foglal majd helyet). Ám valami hiányzik ebből az űrhajórendszerből is: a továbblépés lehetősége a Nemzetközi Űrállomás (ISS) utáni időkre. Az OSP követelményrendszeréből alig olvasható ki több, minthogy a rendszer egyszerűen az ISS ellátó űrhajója lesz (ha megvalósul).
A Gehman jelentés augusztusi közzététele óta azonban jól kivehető a változás az űrkutatástól soha el nem választható politikai szándékokat illetően. A Kongresszus az első pillanatban egyszerűen „lehülyézte” a NASA-t, mondván „az űrhivatalnak nincs jövőképe”. De ez olyan ellenkezést váltott ki a tudományos közösségből, hogy a politikusok visszakozni voltak kénytelenek. A tudósok megvédték a NASA-t. „A NASA-nak van jövőképe, csak országunknak van szüksége új látásmódra”, „a NASA azért nem megy sehová, mert nincs hová mennie” – hangzottak el a „védőbeszéd” kulcsmondatai. De nemcsak a tudósok álltak a NASA mellé, hanem az amerikai átlagember is. A Columbia utáni idők mélypontján különböző közvéleménykutatások barométere is azt mutatta, az amerikaiak elégedettek a NASA-val és nem hibáztatják. Ezek a mérések azt is tudtára adták a politikusoknak, hogy „valamit kell csinálni az űrben”, azaz a világűr felfedezése nem dobható sutba, bármilyen sokba kerül is.
Talán ezért, talán másért az amerikai törvényhozók kezdik másként látni a jövőt. Példa erre az általunk is leírt új Űrtörvény-tervezet, amely kiszakítaná a NASA-t a Föld körüli pályáról és látványos célokat – a Holdat, az aszteroidákat és a Marsot - tűzne ki. Ezzel talán összhangban van az a minapi javaslat, amelynek talán még nagyobb súlya van. Az amerikai Kongresszus Tudományos Bizottságának elnöke és néhány tagja szólalt fel, miszerint „az OSP programot fel kell függeszteni”. Az első pillanatban rémisztőnek hangzik, hogy amikor a Space Shuttle végórája már küszöbön van, a helyette fejlesztendő eszköz születését hátráltatni akarják. A képviselői szándék azonban egész máson alapul és egész másra irányul: az űrrepülések prioritásai lassan változnak, és először is társadalmi konszenzusra kell jutni, hogy az űrállomásépítés után (helyett?) mi legyen a következő cél? Így botorság lenne egy „űrállomás-ellátó” eszközt fejleszteni, amikor a célok messzebb lesznek. Az OSP mars- és holdűrhajónak alkalmatlan lenne, ezért mielőtt a részletes tervezésbe bárki belefogna, érdemes még egyszer átgondolni mindent, hogy hogyan lehet a NASA-nak – és Amerikának – egy többcélú űreszköze.
Persze az ügy nem ilyen egyszerű. Mint tudjuk az űrrepüléshez (is) három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Egy Marssal, vagy Holddal kapcsolatos pozitív döntés minden valószínűség szerint jó sok pénzt igényelne, ami az USA gazdaságának jelenlegi helyzetében nem jelentene egyszerű döntést. Alig 3 éve a Clinton-éra úgy ért véget, hogy az Egyesült Államok gazdasága csodaszámba menően hosszan szárnyalt. A szövetségi költségvetés olyan szufficites volt, hogy szinte már „nem tudtak mit kezdeni” az 1000 milliárd (!) dollárt is elérő pénzbőséggel. Akkor bizony nem lett volna nagy mutatvány bejelenteni egy 75 milliárdos Mars-programot, de Clinton finoman szólva nem volt űrrajongó (az ő nevéhez fűződik a Nemzetközi Űrállomás megnyirbálása is), és ez nem következett be. Aztán Bush jó republikánus módjára azonnal adócsökkentésekbe kezdett, hogy visszaadja az adófizetőknek a „feleslegesen” elvett pénzeket, így a költségvetési többlet eltűnt. Az önmagát lejtőre kormányzó költségvetésen aztán Oszama-bin Laden még lökött egy jókorát: 2001. szeptember 11. után gazdasági recesszió ütötte fel a fejét az USA-ban (is) és a pénzbőség kifejezés hosszú időre száműzetett az amerikai költségvetés (bármilyen űrprogram egyetlen forrása) környékéről. A terrorellenes háborúra szemrebbenés nélkül megszavazott – és elköltött – dollár tízmilliárdok sem feltétlenül segítenek az űrkutatás ügyén.
A pénz azonban nem minden. Kína belépett az űrklubok, legelőkelőbbjébe, az önerőből űrhajóst feljuttató és visszahozó országok közé, és máris holdterveket dédelget, miközben India is ott kopogtat már a „klub” ajtaján. Az oroszok és az európaiak is a Marsra szeretnének menni és mindezt az amerikaiak előtt (az ESA-nak 2025-re, a NASA-nak 2050-re szóló mars-tervei vannak, míg az oroszok is bizonygatják, hogy 2020-ig le lehetne szállni a Vörös Bolygón). Bizony a világ vezető (űr)hatalma nem lehet közönyös egy ilyen közegben, ha ad valamit a presztízsére. Az ipar részéről is egyre erősebb nyomás nehezedik az amerikai kormányzatra, akik azt várják, hogy az Apolloéhoz hasonló technológiai és pénzügyi lökést adjon az állam a repülőgépiparnak, amely a hidegháborús fenyegetés elmúlásával egyre jobban összemegy.
Sokak szerint a szándékokat illető áttörés nagyon hamar várható. Bush elnök ott lesz Kitty Hawk-ban december 17.-én, ahol az USA Wilbur és Orville Wright száz évvel ezelőtti áttörését – az első repülőgépes repülést – fogja ünnepelni. Ez az ünnepség jó alkalomnak kínálkozik, hogy Amerika első embere bejelentse: az USA visszatér a Holdra! A Hold ez alkalommal is jó retorikai eszköznek ígérkezik: a szomszéd égitest felemlegetése egyben azt jelenti, hogy a NASA jelenlegi, szükségszerűen Föld körüli pályán marasztalt céljai helyett az űr távolabbi vidékei felé fordulhatnak a kutatók. Mindemellett az újabb holdrepülés(ek)hez kifejlesztendő eszközpark majd már alkalmas lehet a Mars, vagy az aszteroidák elérésére is. Emberes marsprogram bejelentése azonban nem várható: túl kockázatos lenne olyan prioritásokat megfogalmazni, melyek esetleg nem találnak pénzügyi támogatásra, vagy technikailag rizikósak. A jelen realitás a Hold, a jövőé talán a Mars, ahová sok értelemben – de politikailag mindenképpen – az Öreg Sajtdarabon keresztül vezet az út.
Forrás: space.com, spacedaily.com
Dancsó Béla
Kapcsolódó cikkek:
Merre tovább NASA? (1. rész)
Utólag már mindenki lehet okos. Talán kicsit igaz ez a Columbia esetére is, hiszen a mindenre kiterjedő vizsgálat felfedte az űreszököz hibáit, melyek nyilvánvalóan jelen voltak az elmúlt huszonkét év minden repülésénél. Bár az áldozatokat már nem lehet feltámasztani, a jövő tervezésénél mindenképpen komoly segítséget jelentenek a Gehman-bizottság eredményei.
