Méghozzá az Európai Űrügynökség (ESA) szabadalmaztatott eljárása, amivel eredetileg a galaxisok fejlődését kutatták – most pedig az utasok átvilágítását végzik.
A Los Angeles-i metró az első tömegközlekedési hálózat az Egyesült Államokban, ahol az utasokat átvilágító rendszert vezetnek be. Ez képes óránként akár 2000 utas megfigyelésére, akár fémből, akár más anyagból készült fegyvereket, illetve robbanószereket keresve. A kamerákat a metróhálózat több pontján is felszerelik.
Philip Washington, a Los Angeles-i metrótársaság vezérigazgatója augusztus végén mutatta be az új rendszert, amellyel képesek az utasok biztonságát növelni, sok áldozattal járó robbantásos merényleteket megelőzni. (Kép: Metro Los Angeles)
A megfigyelőrendszert a brit Thruvision cég fejlesztette ki. A testszkennerek a távolból, egyéb beavatkozás nélkül figyelik az elhaladó embereket. Működésük alapja, hogy az emberi test által kibocsátott nagyon nagy (terahertzes) frekvenciájú elektromágneses hullámok „hiányát” detektálják, vagyis azt, ha egy ruha alá rejtett tárgy eltakarja a testet. Maga a berendezés tehát nem bocsát ki semmilyen sugárzást, és a képek nem alkalmasak az emberi test anatómiai részleteinek megfigyelésére.
Az első működő terahertzes kamerát a 2000-es évek elején fejlesztették ki, további űralkalmazások céljára. A csoport néhány tagja aztán megalapította a Thruvision céget, az eljárás földi hasznosításának kiaknázására. A kaliforniai nagyváros metróhálózata nem az első felhasználója a technológiának, jelenleg már a világ 18 országában több mint 300 ilyen kamerát telepítettek. (Más alkalmazásairól már egy 2016-os cikkünkben is írtunk.)
A metróban elhelyezett terahertzes kamerák már 10 m-es távolságból, észrevétlenül átvizsgálják az előttük elhaladók testét, adott esetben detektálják a gyanús tárgyakat, anélkül, hogy a normális utasforgalmat akadályoznák. (Kép: Thruevision)
A terahertzes technológia csak az egyike az ESA portfóliójában található mintegy 450 szabadalomnak és innovációnak, amelyek az európai vállalkozások rendelkezésére állnak további, újszerű hasznosításokra. A technológia transzfer elősegítésére számos országban – Magyarországon is – irodák hálózata áll rendelkezésre. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A ruha alá látó rendszer
Pályázatok „űrvállalkozóknak”
Űrtechnológiák a hétköznapokban
ESA technológia teszi biztonágosabbá a Los Angeles-i metrót (ESA)