Szigonnyal műhold ellen?

Ami bevált a bálnavadászathoz, miért ne működhetne a már elhasznált, működésképtelen, a többiekre veszélyt jelentő űreszközök begyűjtésénél?

A szigonyozást már a kőkorszak embere is alkalmazta halfogásra, később bálnavadászatra. Az űrszemét „levadászása” céljára ezt az módszert szeretnék most részletesen is kidolgozni az Európai Űrügynökségnél (ESA). Az űrkorszak elmúlt évtizedeiben egyre csak nőtt a pályára állított űreszközök, hordozórakéta-fokozatok száma. Túlnyomó többségük passzív, már nem működik és nem is irányítható. Egy részük még nem semmisült meg a sűrű légkörben. Ezek és darabjaik közül mára már több mint 17 ezer, egy kávéscsészénél nagyobb méretű kering a Föld körül. Pályájukat a követőhálózatok méréseiből ismerjük. Ha egy működő űreszköz ilyennel ütközik, a találkozás végzetes lehet számára. Még egy 1 cm-es csavaranya is akkora kárt tud tenni egy műholdban, ha nagy sebességgel nekiütközik, mintha egy kézigránátot robbantottak volna fel.

Például az újabb és újabb földmegfigyelő műholdak által használt speciális, alacsony, poláris napszinkron pályán is nagyon fontos, hogy leszorítsák az űrhulladék mennyiségét. Ideális esetben a kiszuperált műholdakat, nagyobb darabokat el kéne távolítani az útból, ez azonban egyelőre nem bevett szokás. Ez elvileg megtehető lenne úgy, hogy elegendő hajtóanyagot tárolnak a fedélzeten a pályamagasság csökkentéséhez, a műhold légkörbe irányításához. Ez azonban nem mindig lehetséges, sőt régebben nem is figyeltek erre a problémára. (Az ESA hatalmas méretű Envisat földmegfigyelő holdja például még vagy 150 évig „kísért”, mire természetes úton lecsökken annyira a pályamagassága, hogy eltávozzon a Föld körüli térségből.) Ha már nem tüntetnek el egy kiszuperált űreszközt, óvintézkedésként kieresztik maradék hajtóanyagát és lemerítik az akkumulátorokat, nehogy valami robbanás darabokra szakítsa a műholdat, még több űrszemetet termelve. Az adott esetben több tonnás műholdak így is időzített bombaként keringenek, s ha véletlenül ütköznek egymással, a törmelékdarabok száma megsokszorozódik. Több ilyen esemény egymás után akár láncreakció-szerű eseményeket generálhat. Mindez veszélyesebbé, és „ az elkerülő manőverek miatt ̶ költségesebbé teszi az ide küldött űreszközök üzemeltetését.

Űrszigony. (Fantáziakép: Airbus Defence and Space)

Az ESA Clean Space (tiszta világűr) kezdeményezése keretében 2021-re terveznek egy „szemétgyűjtő” küldetést, e.DeOrbit néven. Fejlett érzékelőkkel és az autonóm navigáció képességével felvértezve azonosítani tudja majd a célpontját, meg tudja közelíteni a feltehetően gyorsan, ellenőrizetlenül forgó régi űreszközt. Az igazi kihívás, hogy hogyan kapja el. Több lehetséges megoldáson gondolkodnak. Szó lehet például egyfajta dobóhálóról, vagy robotkarról, és felmerült egy kábel végére szerelt szigony kilövésének ötlete is. A kezdeti megvalósíthatósági vizsgálatokon már túl vannak, most pályázaton várnak jelentkezőket az elképzelés technikai részleteinek kimunkálására, modellszámítások, számítógépes szimulációk és gyakorlati próbák végzésére. A szigonynak nagy energiával kell becsapódnia, át kell szakítania az űreszköz burkolatát és rögzülnie kell ott, végül alkalmasnak kell lennie a műhold közelbe vontatására. A szigony elkészült prototípusával már eddig is földi teszteket végeztek, a műholdépítés során előforduló jellegzetes anyagokkal kísérletezve.

Kapcsolódó cikkek:
Űrszemétveszély 150 évig
Hogyan takaríthatnánk az űrben?
Lézerrel az űrszemét ellen
Példátlan műholdütközés

Kapcsolódó linkek:
Szigonyos megoldás az űrszemét befogására? (ESA)