A csillagászoknak először sikerült felfedezniük egy, a Földtől mindössze 300 fényév távolságban lévő, óriási hidrogénfelhőt.
Az éjszakai égboltra pillantva az Északi Korona (Corona Borealis) csillagkép a kisebb alakzatok közé tartozik, és kevésbé érdekesnek tűnik. Mégis, a közelmúltban ott sikerült felfedezni azt a hatalmas gázfelhőt, amelynek kiterjedése az égbolton mintegy 40-szer nagyobb a Hold látszó átmérőjénél, létezéséről mindeddig mégsem volt tudomásunk.
Az újonnan felfedezett objektum az Eos-felhő nevet kapta (Eos az ókori görögöknél a hajnal istennője volt), átmérője mintegy 100 fényév, és 5500 naptömegnyi hideg gázból áll, főként molekuláris hidrogénből (H2). A legnagyobb sűrűségű ilyen molekulafelhők a csillagok és bolygók szülőhelyei. Az Eos-felhő a hozzánk legközelebbi ilyen objektum, hozzánk közelebb eső része mindössze 300 fényévre van a Naptól.
Ilyennek látnánk az Eos-felhőt, ha a látható fény tartományában is sugározna. (Fantáziarajz: NatureLifePhoto / Flickr (New York City Skyline); Burkhart et al. 2025)
A felfedezők egyike Blakesley Burkhart (Rutgers Egyetem), aki munkatársaival együtt a Nature Astronomy folyóiratban számolt be a felfedezésükről. Egyik szerzőtársa az Európai Csillagászati Társaság júniusi összejövetelén ismertette az eredményt.
A hidrogéngázt különösen nehéz felfedezni a csillagközi molekulafelhőkben, mert a H2 molekula olyan egyszerű szerkezetű, hogy szinte alig bocsát ki sugárzást. Ezért a csillagászok általában a második leggyakoribb molekulát, a szén-monoxidot (CO) használják „nyomjelzőként”, ennek a 2,6 milliméteres sugárzása rádiótávcsövekkel felfogható. Az Eos-felhő azonban szinte egyáltalán nem tartalmaz szén-monoxidot, ezért nem sikerült eddig felfedezni.
Szerencsére némi kis sugárzást azért a hidrogénmolekula is kibocsát nagyobb energiájú hullámhosszakon. Így sikerült a koreai STSAT–1 (Science and Technology Satellite–1) adatait elemezve felfedezni a felhőt. A koreai műhold 2003 és 2005 között a távoli ibolyántúli tartományban dolgozó képalkotó spektrográfja (FIMS, Far-ultraviolet Imaging Spectrograph) segítségével az égbolt nagy területeit térképezte fel, de az adatok csak 2023-ban váltak publikussá.
A sugárzás létrejöttének magyarázata az, hogy gerjesztés hatására a hidrogénmolekula egyik elektronja magasabb energiaállapotba kerül, majd amikor visszaugrik az alapállapotába, akkor a távoli ibolyántúli tartományban sugározza ki az energiakülönbséget. Ez a jelenség a fluoreszcencia (amelynek lényege, hogy az energia kisugárzása a bejövő sugárzásétól eltérő hullámhosszon történik; ismertebb formája az, amikor UV-fénnyel történő megvilágítás hatására egyes anyagok, pl. különböző ásványok, látható fénnyel világítanak – B.E.). Arra viszont nem sikerült rájönni, mi okozza a felfedezett felhőben a hidrogén gerjesztését, a kutatók a kozmikus sugárzásra vagy valamilyen más, nagy energiájú sugárzásra gyanakodnak.
A FIMS adatokban először a különös, sarló alakú struktúrát vették észre, amelyet Eosnak neveztek el. Későbbi vizsgálatok során a por okozta extinkciót mérve és más módszerekkel tudták a felhő távolságát és tömegét megállapítani. Sok molekulafelhőre (például az Orion-molekulafelhőre) jellemző, hogy tömegesen keletkeznek bennük új csillagok. Az Eos-felhő esetében viszont nem ez a helyzet, a kutatók szerint azért, mert a felhő túl meleg ahhoz, hogy megindulhasson a belsejében az anyag gravitációs kollapszusa. Megvizsgálták azt is, hogy valóban nem keletkeznek-e csillagok az Eos-felhőben: az ESA Gaia űrtávcsövével végzett égboltfelméréseket elemezve megállapították, hogy az égboltnak azon a területén az elmúlt néhány tízmillió évben egyáltalán nem keletkeztek csillagok és az a jövőben sem várható. Utóbbi eredményükről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society Letters folyóiratban számoltak be.
Az Eos-felhő szokatlan, sarló alakját a Tejútrendszer fősíkjából arra merőlegesen észak felé kiáramló gáznyalábbal (North Polar Spur) való kölcsönhatásnak köszönheti. Várható, hogy körülbelül hatmillió év alatt a gáznyaláb lágy röntgensugárzása szétszakítja a felhőt alkotó hidrogénmolekulákat, és a felhő szétoszlik.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Élvezzük, amíg lehet...
Izzók az égi karácsonyfán
Hubble 33
Óriás hidrogénfelhő 300 fényévre (Sky & Telescope)
Az ESA Jupiter felé tartó űrszondája július közepén alaposan ráijesztett az irányítóira.
