Bő három évtizeddel és 17,4 milliárd kilométernyi megtett úttal a háta mögött a NASA veterán űrszondája, a Voyager-1 még mindig „mozgékony”, és értékes mérési adatokkal szolgál, immár a Naprendszer határvidékéről.
Az elmúlt napokban a kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) szakemberei arra utasították a Voyager-1-et, hogy forduljon el a tengelye körül. Mindezt komoly tudományos céllal tették, annak reményében, hogy megtudnak valami újat a napszél irányáról.
(Fantáziakép: NASA)
Mint arról nemrég mi is beszámoltunk, tavaly júniusban a szonda kis energiájú töltött részecskéket detektáló műszere váratlan mérési adatokat sugárzott vissza a Földre: ezek szerint a napszél sebessége az űreszközéhez képest lényegében nullára csökkent. A napszél a Napból kifelé tartó részecskeáramlás. A kutatók azonban tisztában vannak vele, hogy a mérés félrevezető lehet, hiszen a Naprendszer és a csillagközi tér határvidékén a napszél sugárirányú áramlása nem csak lelassulhat, de el is térülhet.
Ha a részecskeáramlás pontos irányáról többet szeretnének megtudni, a szondát – s vele együtt a rajta repülő detektort – el kell fordítani, hogy más pozíciókban is méréseket végezhessen. Ebből a célból március 7-én 70°-kal elfordították a Voyager-1-et, s az több mint két és fél órán át tartotta ezt a helyzetét. A helyzetstabilizálást giroszkópok segítségével végzik. huszonegy éve, 1990 óta nem végeztek ilyen manővert a veterán űreszközzel! Az azt követő hét során viszont még öt további helyzetátállításra került sor, mind más-más irányokba. Az ezek alatt végzett mérésekből remélik kideríteni, hogy merről „fúj” a napszél a Voyager-1 jelenlegi tartózkodási helyén.
A következő negyedév során még más ilyen heti manőversorozatokat is tervbe vettek. A mérések utólagos elemzése hosszú hónapokig munkát ad majd a kutatóknak.
A Földről a Voyager-1-re küldött parancsok, illetve az onnan visszaérkező rádióüzenetek ma már mintegy 16 óra alatt teszik meg a távot. A szonda 1977-ben hagyta el a Földet, 1979-ben a Jupiter, 1980-ban a Szaturnusz közelében repült el. A Naprendszerből kifelé haladó űreszköz még ebben az évtizedben elérheti a heliopauzát, a Nap „befolyási övezetének” a szélét. A mostani mérések segíthetnek pontosabb előrejelzést adni arra vonatkozóan, hogy mikor is következik majd be ez a nevezetes esemény.
Ez a mozaikokból összeállított kép, a Naprendszer hat bolygójának „családi fényképe” 1990. február 14-én készült, amikor utoljára végeztek giroszkópokkal segített elfordítást és helyzetstabilizálást a Voyager-1 szondával. (Kép: NASA / JPL; nagy méretben letölthető innen) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Amikor a nullának örülünk
Voyager program (NASA JPL)
A Voyager-1 manőveréről (Spaceflight Now)
A Voyager-1 1990-es portréja a Naprendszer hat bolygójáról (NASA JPL)