Egy messzi-messzi galaxisban a csillagászok olyan hatalmas mértékű csillagkeletkezést figyeltek meg, melynek során évente mintegy 250 naptömegnyi csillagközi anyagból keletkeznek újszülött csillagok.
Egy naptömeg „hétköznapi” egységekkel kifejezve 1,989 × 1030 kg. A 250-nel szemben a mi galaxisunkban, a Tejútrendszerben mindössze ~1 naptömeg/év ez az arány. Az új felfedezés azt a feltevést támasztja alá, hogy a csillagok galaxisokban alakulnak ki, fokozatosan növelve saját galaxisuk méretét. Ráadásul ez a folyamat a múltban sokkal gyorsabban zajlott, mint napjainkban.
Az SMM J2135-0102 katalógusjelű galaxist az ősrobbanást követő 3,7 milliárd éves állapotában figyelhetjük meg. Az ilyen messze lévő galaxisok hihetetlenül halványak, de ennek a galaxisnak a fényét felerősítette egy épp jó helyen található gravitációs lencse. A gravitációs lencse szerepét most a távoli galaxis és köztünk elhelyezkedő galaxishalmaz töltötte be. Először a chilei Atacama-sivatagban lévő APEX (Atacama Pathfinder Experiment) teleszkóppal dolgozó kutatók figyeltek fel rádiótartományban a galaxisra. Az ott keletkező csillagok felfűtik a környezetükben található port, mely emiatt fényesen ragyog rádiótartományban.
A kutatók négy különálló csillagkeletkezési régiót is felfedeztek a galaxison belül, melyek egyenként jelentősen nagyobbak, mint a Tejútrendszerben megfigyelhető átlagos csillagbölcsődék. Ilyen távolságba helyezve, az Orion-köd 100-szor halványabb lenne, és háromszor kisebb, mint a most felfedezett csillagkeletkezési régiók.
A képkompozíció bal oldalán a galaxishalmaz a látható fény tartományában; megjegyzendő, hogy a SMM J2135-0102 nem észrevehető. A jobb oldalon felül az APEX rádióképe látható a galaxisról a látható tartománybeli felvétellel kombinálva, míg a jobb oldali alsó kép a négy csillagkeletkezési terület szubmilliméteres hulámhosszú megfigyeléseit (Submillimeter Array, SMA) mutatja. (Képek: ESO / APEX / M. Swinbank et al. / NASA / ESA / Hubble / SMA)
A csillagászok eredménye új betekintést enged az univerzum történetének egy fontos korszakába. Az SMM J2135-0102 galaxist abban a korszakban van szerencséjük megfigyelni,
amikor a csillagok túlnyomó többsége kialakult és épp ezért a közeli galaxisok számos tulajdonsága is létrejött a fiatal univerzumban. A kutatók remélik, hogy az ilyen távoli galaxisok tanulmányozásával bepillantást nyerhetnek a Tejútrendszer történetébe is.
A jövőbeni kutatások még több célpontot azonosíthatnak majd az SMA és a következő generációs teleszkópok, mint például az ALMA (Atacama Large Millimeter Array) segítségével.
Ezek a további felfedezések válaszolhatnak majd arra a kérdésre, hogy a most megfigyelt eredmények mennyire egyediek. Vajon a korai csillagkeletkezés a galaxisokban mindig ilyen nagy ütemben zajlott, vagy csak a most megfigyelt galaxis ennyire különleges?
Arp 220 egy közeli példája az ütköző csillagontó galaxisoknak, hasonlóan, mint ahogy a távolban az SMM J2135-0102. Az Arp 220 tőlünk 250 millió fényévnyire található, és két összeütköző spirálgalaxis eredményeképpen jött létre. Az ütközés, mely 700 millió évvel előbb kezdődhetett, olyan hatalmas csillagkeletkezést generált, hogy 200 hatalmas halmaz zsúfolódik össze egy kis, poros helyen, mely 5000 fényév átmérőjű. (Mintegy 5%-a a Tejútrendszer átmérőjének.) A csillaghalmazok a Hubble-képeken fényes, kékesfehér göböknek látszanak. [Kép: NASA / ESA / The Hubble Heritage – ESA/Hubble Collaboration / A. Evans (UVa/NRAO/Stony Brook)]
Kapcsolódó linkek:
A legtávolabbi csillagontó galaxisok (Astronomy Now)
Az SMM J2135-0102 és az Arp 220 (Astronomy.com)
Német és osztrák kutatók kidolgoztak egy berendezést, amely alkalmas lehet a Jupiter Europa holdját borító jégréteg közvetlen vizsgálatára.
