Egy „Bazsarózsa-köd csillag” névvel ellátott fényes csillagbuborékot tárt a kíváncsi szemek elé a NASA Spitzer-űrteleszkópja és más, földi távcsövek. Becslések szerint a csillag 3,2 millió Nap fényességével ragyog.
A csillagot egy porból és gázból álló köd veszi körül. A kutatócsoportot a köd egy virágra emlékeztette, s innen kapta a nevét: bazsarózsa. A köd feltehetőleg a nagytömegű „Bazsarózsa-köd csillagról” távozó anyagból jött létre – véli Andreas Barniske, a Potsdami Egyetem munkatársa.
A „legfényesebb csillag” elnevezés birtokosa jelenleg az Eta Carinae, óriási, 4,7 millió Napnak megfelelő teljesítményével. A csillagászok abban viszont egyetértenek, hogy nehéz pontosan meghatározni a fényességet vagy a luminozitást ilyen perzselő csillagok esetén. Ily módon akár hasonló mennyiségű energiát is kibocsáthat a két csillag.
Bekeretezve látható a „Bazsarózsa-köd csillag”, amely jelenleg a Galaxisunk második legfényesebb csillaga. (Kép: NASA / JPL-Caltech / Potsdam Univ.)
A „Bazsarózsa-köd csillag” egy lenyűgöző teremtmény. Úgy tűnik, hogy ez a második legfényesebb csillag, amit a Galaxisunkban ismerünk. Mélyen a Tejútrendszer belsejében helyezkedik el. – nyilatkozta Lidia Oskinova, a Potsdami Egyetem munkatársa. Feltehetőleg vannak más ilyen fényes, ha nem fényesebb csillagok is Galaxisunkban, melyek rejtve vannak.
A tudósok már ismerték a „Bazsarózsa-köd csillagot”, de mivel Galaxisunk poros középpontjának védelmében helyezkedik el, eddig nem figyeltek fel extrém luminozitására. A Spitzer-űrteleszkóp poros területeken is „átlátó” infravörös érzékelője azonban képes egyenesen a Galaxisunk „szívét” is tanulmányozni, olyan vidékeket, amelyek a látható fény számára áthatolhatatlanok. Az infravörös csillagászat egyedülálló betekintést tesz lehetővé Galaxisunk belső régiójának környezetébe – mondta Oskinova. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) NTT (New Technology Telescope) távcsövének infravörös adatait is felhasználták a „Bazsarózsa-köd csillag” luminozitásának kiszámolásához.
A legfényesebb csillagok egyben a legnagyobbak is az univerzumban. A tudósok becslése szerint a „Bazsarózsa-köd csillag” életének elején tömege hozzávetőleg 150 és 200 naptömeg közé esett. Ilyen nagy tömegű csillagok ritkák és egyfajta talányok a csillagászok számára, mivel látszólag túllépik a csillagkeletkezéshez szükséges anyagmennyiséget. Az elméletek azt jósolják ugyanis, hogy ekkora kezdőtömegnél a keletkező csillag nem képes egyben maradni, és darabokra esik szét, majd kettős vagy többes rendszerként fejlődik tovább.
Nemcsak nagy tömegű a „Bazsarózsa-köd csillag”, de a kerülete is kiterjedt. Ez a csillag a kék óriáscsillagoknak azon típusába tartozik, melyeket Wolf-Rayet csillagoknak neveznek. Ezek átmérője hozzávetőleg 100-szor akkora, mint a Napunké. Ez azt jelenti, hogy ha ez a csillag lenne a Nap helyén, akkor túlnyúlna a Merkúr pályáján is.
Még ilyen hatalmas tömeggel is a csillag alig képes egyben tartani önmagát. Pár millió éves élete folyamán nagy mennyiségű csillagközi anyagot veszít heves csillagszél formájában. Ezt az anyagot a csillag sugárzása olyan erővel tolja el, hogy a szél sebessége elérheti az 1,6 millió km/h-t is az első néhány órában.
Végezetül, a „Bazsarózsa-köd csillag” egy hatalmas kozmikus robbanásban leli majd végét, melyet szupernóva-robbanásnak neveznek. Oskinova és kollégái azt állítják, hogy a csillag elég idős ahhoz, hogy „hamarosan” robbanjon. Ez azt jelenti, hogy a mai naptól kezdve az elkövetkező millió évek során bármikor bekövetkezhet a robbanás. Amikor ez a csillag felrobban, el fog párologtatni minden olyan bolygót, amely esetleg a közelben lévő csillagok körül kering. Távolabb a csillagtól a robbanás viszont új csillagok születését teszi majd lehetővé.
Kapcsolódó linkek:
A Bazsarózsa-köd csillagáról (Science Daily)
Képzeljék el, hogy a házukban három óra is van, melyek különböző időkben csörögnek. A csillagászok a három, nem szinkronban lévő óra esetéhez hasonló jelenséget figyeltek meg az ősi NGC 6791 jelű nyílt csillaghalmazban.
