Timothy Ferris A világmindenség című kötetének ez a fejezete foglalkozik az ősrobbanással, s a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzással is. Rejtvényünk megfejtői közül valaki megnyerheti a Typotex Kiadó könyvét.
Az 1965-ben felfedezett kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (angolul Cosmic Microwave Background, rövitítve CMB) segítségével bepillanthatunk a világegyetem múltjába, egészen addig az időszakig visszatekintve, amikor az univerzum tágulása során átlátszóvá vált az elektromágneses sugárzásra. A háttérsugárzás kutatásában idővel az űreszközök is meghatározó szerepet kaptak. A könyvben ezt olvashatjuk: „1989-ben az amerikai űrkutatási hivatal felbocsátott egy olyan műholdat, amelynek az volt a feladata, hogy a Föld körüli pályáról vizsgálja a CMB-t, minthogy az érzékelést ott nem zavarja a földi légkör hatása.”
Olvasóinknak túlságosan is könnyű feladat volna kitalálni, hogy a COBE (Cosmic Background Explorer) műholdról van szó – ezért ennél sokkal nehezebb kérdést szántunk a rejtvénynek! Így folytatódik a könyv: „Első eredményeit a következő évben hozták nyilvánosságra és kiderült, hogy megdöbbentő bizonyítékokkal szolgál az ősrobbanás elméletére. A CMB valóban izotróp – vagyis teljesen egyforma intenzitású az égbolt bármely pontján. És ahogyan várták, a hőmérséklete tényleg három fok az abszolút zérus felett, pontosabban 2,726 fok, és a spektrum – szintén a várakozásoknak megfelelően – megegyezik a feketetest sugárzási spektrumával. (...) A COBE tudósai 1992-ben arattak döntő győzelmet, amikor (...) elkészült a teljes égbolttérkép, és igazolódott az ősrobbanás elméletének egy további nagyon fontos jóslata is – nevezetesen, hogy bár az anyag a kozmoszban általában egyenletesen elosztott, de már meglehetősen korán összeállt olyan sűrűbb tartományokba, amelyekből a galaxishalmazok kialakultak.” A COBE több hullámhosszon végzett mérései alapján a CMB fluktuációi (a tökéletes izotrópiától való eltérésre) a 2,7 kelvines hőmérséklet százezred részének nagyságrendjébe estek, 7 fokos szögfelbontással.
Ferris könyve még azelőtt íródott, hogy a COBE két vezető kutatója, John Mather és George Smoot 2006-ben fizikai Nobel-díjat kapott, épp az imént említett felfedezésekért.
Sokkal kevésbé közismert, hogy a Szovjetunióban is terveztek olyan űrkísérletet, amelynek a feladata a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás kutatása volt. A kísérlet, amelynek keretében ugyan csupán egyetlen rádiófrekvencián (37 GHz) végeztek méréseket, már 1983-ban elindult. Fél évig térképezték az égboltot, kb. 6 fokos szögfelbontással. A háttérsugárzásnál nagyságrendekkel erősebb zavaró szisztematikus jelek levonása után, az adatok újbóli elemzésével 1992-ben (tehát már a COBE-korszakban) az orosz kutatócsoport azt találta, hogy egy adott irányban kb. 70 μK (mikrokelvin) nagyságú eltérés mutatkozik a háttérsugárzásban.
A rejtvénykérdésben szereplő szovjet kísérlet adatainak újrafeldolgozása alapján 1992-ben publikált cikk egyik ábrája, amely az égbolton a háttérsugárzás egy „egyenetlenségét” (a négyzettel jelölt területen belül) ábrázolja.
Nyomozó kedvű olvasóinktól ezúttal azt kérdezzük, hogy mi volt a neve az 1983-ban kezdett szovjet kísérletnek, és melyik kutató mesterséges hold fedélzetén jutott Föld körüli pályára? A megfejtéseket a cikk alján látható űrlap kitöltésével kérjük beküldeni. A válaszok beérkezésének határideje 2008. május 2. (péntek) éjfél. A helyes megfejtők között a Typotex Kiadó jóvoltából Timothy Ferris A világmindenség. Mai kozmológiai elméletek című kötetének egy példányát sorsoljuk ki.
Kapcsolódó cikkek:
A világmindenség - könyvajánló
Nobel-díj űrkutatási eredményért
A Pioneer-10 és -11 szondák a vártnál egy kicsit lassabban haladtak a Naprendszerből kifelé vezető pályán. A NASA JPL egyik munkatársa most úgy véli, hogy közel jár a helyes magyarázathoz.
