Nehezen hihető, hogy a hipernóva modell, amely a hosszú gamma-kitöréseknél bevált, alkalmazható lenne a rövideknél is.
Az ok a következő: az elliptikus
galaxisokban, ahol a rövid kitörések történnek, a kis
csillagkeletkezési ráta miatt valószínűtlen a nagytömegű (és egyúttal
rövid életű) csillagok létrejötte, ami a hipernóvákhoz szükséges
volna. Másrészről viszont az elliptikus galaxisokban több van a
szoros kettős rendszerekből. Ezek a másik modell fő hozzávalói.
Ebben a gamma-kitöréseket két neutroncsillag fekete lyukká történő
összeolvadása produkálja. Ahhoz, hogy biztosan ki lehessen zárni a
hipernóva modellt, még három héten keresztül figyelték a halványodó
utófényt. Ennyi idő alatt egy szupernóva nyomai elő kellett volna
bukkanjanak, de nem észleltek erre utaló bizonyítékot.
Egy gamma-kitörés (GRB 060607A) fénygörbéje. A piros pontok a mért adatok, a kék
vonal pedig a legjobban illeszkedik ezekre az adatokra. Ez alapján
becsülhető meg, hol volt a csúcsfényesség, ebből pedig a kidobódott
anyag sebességére lehet becslést adni, ami a fénysebességhez közelinek
adódik. (Kép: ESO)
Pár hónappal később észlelték az első optikai utófényt egy rövid
kitöréstől. A halványodó utófény egy galaxis pereméről jött és itt sem
sikerült szupernóvára utaló jelet találni. Ez is egy közvetett
bizonyíték arra, hogy a szoros kettős neutroncsillagok összeolvadása során
keletkeznek a rövid kitörések.
Az összeolvadó modell a rövid gamma-kitörések magyarázatára: két
neutroncsillag összeolvad és a folyamat végén egy fekete lyuk
keletkezik. (Kép: ESO)
Az összeolvadó modellben két, egymás körül keringő, nagytömegű
csillag, nagyjából 100 millió év alatt elégeti az üzemagyagát és
rendkívül nagy sűrűségű neutroncsillaggá alakul. Ezek mérete
nagyjából 10-20 kilométer. Ez után 100 millió évtől pár milliárd év
kell elteljen, miközben a neutroncsillagok egyre közelebb kerülnek
egymáshoz, majd végül összeérnek, rövid gamma-kitörést eredményezve. Az
elmélet úgy is használható eredményt ad, ha az egyik kompakt objektum
egy fekete lyuk.
Negyven évvel a gamma-kitörések felfedezése után tudjuk, hogy a
világegyetem legtávolabbi részéről ugyanúgy jöhetnek, mint a közeli
galaxisokból, az égbolton az eloszlásuk egyenletes. Bizonyítékaink
vannak a két legalapvetőbb csoport, a rövidek és a hosszúak eredetét
illetően. A természet azonban még tartogat meglepetéseket. A
megfigyelési módszerek fejlődésével olyan kitöréseket figyelünk meg,
melyek nem sorolhatók be egyik csoportba sem, és ezek eredetének
kiderítése még várat magára. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Gamma-kitörések a világegyetemben a felfedezéstől napjainkig (1. rész)
Gamma-kitörések a világegyetemben a felfedezéstől napjainkig (2. rész)
Gamma-kitörések a világegyetemben a felfedezéstől napjainkig (3. rész)
Henri Boffin cikke a gamma-kitörésekről (Science in School)
