Kevés előkészületben levő űreszközzel foglalkoztunk már eddig is olyan sokat, mint a NASA Dawn szondájával. Az indításra most már csak egy bő hetet kell várni!
A Dawn (magyarul: hajnal) célja a fő kisbolygóövezet két nagy égitestjének kutatása közvetlen közelről. Ezek a bolygókezdemények valószínűleg a Naprendszer kialakulásának kezdeti időszaka óta érintetlen állapotban maradtak fenn. A Mars és a Jupiter pályája között húzódó övezetben a becslések szerint legalább százezer kisebb-nagyobb kisbolygó kering. Közöttük a legnagyobb az 1801-ben felfedezett Ceres, hivatalos besorolása az IAU tavalyi meghatározása szerint törpebolygó.
A Dawn útjának előkészítéséül a Föld körül keringő Hubble-űrtávcsővel is készítettek képeket a két célpontról.
(Kép: NASA/ESA)
A bal oldalon a Ceres látható, még egy 2004-es felvételen. A korongon fényes és sötét területek váltakoznak, amelyeknél vagy a felszín formája és/vagy az anyagi összetétele különböző. A Ceres átmérője kb. 950 km. Gömbölyű alakja azt sejteti, hogy belseje réteges felépítésű lehet, csakúgy, mint a Föld-típusú bolygóké. A feltételezések szerint a kőzetmagot egy (víz)jeget tartalmazó vastag köpeny, azt pedig egy vékony, poros külső réteg veszi körül.
A jobb oldali képen egy friss, idén májusban készült felvétel látható az elsőnek felkeresendő, de kisebbik célpontról, a Vestáról. A kisbolygó déli féltekéjét sikerült vizsgálni, amelyet egy hatalmas, több milliárd évvel ezelőtt keletkezett becsapódási kráter dominál. A 456 km-esre becsült átmérőjű kráter méreteit érzékelteti, hogy alig kisebb, mint a Vesta 530 km-es átmérője. Az egykori becsapódás nyomán számos kisebb kisbolygó anyaga szakadhatott ki a Vestából. Elképzelhetjük, hogy a Dawn mennyivel élesebb képekkel fog majd szolgálni a helyszínről!
A Dawn startjára a floridai Cape Canaveralről július 7-én kerül sor, feltéve ha nem jön közbe valami, ami miatt újabb halasztást kellene beiktatni. A legerősebb Delta-2 kilenc szilárd hajtóanyagú rakétával, három fokozattal rendelkezik, a 17B állásról indul majd. (Kép: NASA KSC)
A Dawn útjának mérföldkövei címszavakban: lendítő manőver a Mars mellett (2009. március), pályán a Vesta körül (2011. szeptember - 2012. április), pályán a Ceres körül (2015. február - július).
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Rendben halad a Dawn tesztelése
Mégis indul a Dawn űrszonda
Törölték a Dawn szondát
Idén mégsem „virrad fel” a Hajnal
A legnagyobb kisbolygó izgalmas célpont?
Dawn honlap (NASA)