Októberben már másodszor bővítette 60 új műholddal a szélessávú internetszolgáltatásra szánt rendszerét a SpaceX.
Elon Musk cége saját Falcon-9 rakétájával állította alacsony Föld körüli pályára az újabb 60 Starlink holdat. A start október 18-án, magyar idő szerint 14:27-kor rendben lezajlott, a helyszín Floridában, a Kennedy Űrközpont 39A indítóállása volt – csakúgy, mint október 6-án. Ezúttal semmi nem okozott késedelmet.
(Kép: SpaceX)
Ez már a 14. alkalom volt, amikor egyszerre jellemzően 60 – néhány esetben, más utastársak miatt, kicsit kevesebb – Starlink műhold került pályára. A Falcon-9 rakéta első fokozata és a műholdakat a légköri felemelkedés közben védő orrburkolat is repült már korábban – az orrkúp két fele már két alkalommal is, a rakétafokozat pedig ötször. A mostani start után a SpaceX rendszerébe indított műholdak száma már meghaladja a 800-at (más kérdés, hogy a működő példányoké kisebb – lásd később). A műholdsereg kezdeti kiépítésében 1440 darabot számlál majd, ezzel már a Föld lakott területeinek jelentős részét le fogják tudni fedni az internetszolgáltatásukkal.
Időközben az első Starlink széria műholdjai közül egyre többet vonnak ki a forgalomból, bár ez nem kap akkora nyilvánosságot. Az előző, október eleji starttal összesen 775 űreszköz indult a rendszerbe, beleértve azt a két kísérleti prototípust is, amelyek még 2018 elején álltak pályára. A 60-as vagy közel 60-as adagok indításának sora 2019 májusában kezdődött. Október elejéig viszont 47 „öreg” műhold már be is lépett a sűrű légkörbe – vagy a pályamagasságuk természetes csökkenése miatt, vagy szándékosan oda irányítva. A Starlink műholdakat (is) számon tartó Jonathan McDowell nyilvántartása szerint ezek többsége (39 darab) az első 60-as adag, a kezdeti 0.9-es típus képviselője, amelyek még tavaly májusban indultak. (Jelenleg 1.0-val jelölik a sorban felbocsátott Starlink holdak változatát, de ezeken is végeztek menet közben átalakításokat, például az űreszköz csillogását csökkentő napellenzők felszerelésével.)
A v0.9-es műholdak megsemmisítésével augusztusban kapcsoltak magasabb fokozatba. A SpaceX nyilvánosan nem sokat beszélt arról, hogy mi ennek az oka. A Starlink kritikusai szerint a műholdaktól való megszabadulás annak a jele, hogy azok nem voltak megbízhatóak. Ugyanakkor okkal feltételezhető, hogy a v1.0 képviselőinek fedélzeti kommunikációs berendezései fejlettebbek, így a kezdeti szériát nem érdemes hosszú ideig üzemben tartani, ahogy érkeznek az egyre újabb és újabb adagok – ahogyan majd a mostani start után is.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
700 fölött sincs megállás
Napellenzős Starlink műholdak jönnek?
A Starlink tizennegyedik indítása (Spaceflight Now)
Starlink honlap