A Perseverance Mastcam-Z kamerájának videófelvételén minden korábbinál részletesebben követhető a Phobos átvonulása a napkorong előtt.
A Phobos a Mars nagyobbik, szabálytalan alakú holdja. A fogyatkozás részletes megfigyelése alapján a szakemberek következtetni tudnak a hold pontos pályájára, a pálya változásaiból pedig a Mars gravitációs terének egyenetlenségeire. A felvételt a Perseverance új generációs Mastcam-Z kamerája 2022. április 2-án, a marsjáró küldetésének 397. marsi napján (sol) készítette. A fogyatkozás a Phobos csekély méretéből adódóan természetesen „gyűrűs”. A Phobos mintegy 157-szer kisebb a Holdunknál (a Mars másik holdja, a Deimos még kisebb), legnagyobb átmérője 27 km. Igaz, jóval közelebb van a Marshoz, mint a Hold a Földhöz, a Phobos a Mars felszíne fölött 5760 km magasan kering, szinte tökéletesen kör alakú pályáján. A Nap látszó átmérője a Marsról nézve 18”–21” között van, pillanatnyi naptávolságától függően. Ebből adódóan a Mars felszínéről megfigyelhető fogyatkozás időtartama csak valamivel több mint 40 másodperc volt.
A NASA Perseverance marsjárója a Mastcam-Z kamerájával megörökítette, amint a bolygó nagyobbik holdja, a Phobos 2022. április 2-án áthaladt a napkorong előtt. (Forrás: NASA / JPL-Caltech / ASU / MSSS / SSI, YouTube)
Hasonló fogyatkozásokat már korábban is megfigyeltek a NASA Marson dolgozó berendezései. A Spirit és az Opportunity már 2004-ben készítettek felvételeket a Phobos okozta fogyatkozásokról, később a Curiosity a Mastcam kamerarendszerével videófelvételt is készített. A Perseverance videójának különlegessége a korábbiakhoz képest, hogy minden eddiginél jobban rá tudott közelíteni a Nap képére, és a korábbinál nagyobb felvételi sebességet ért el. A korszerűbb Mastcam-Z kamera a napfény erősségét csökkentő szűrőt használ, aminek köszönhetően a Phobos látszó peremén a domborzat részletei is kivehetők, a napkorongon pedig jól láthatók a nagyobb napfoltok.
Mars körüli keringése közben a Phobos csekély mérete és tömege ellenére kimutatható árapályerőt fejt ki a bolygóra, ami kissé deformálja a kérget és a köpenyt. Ezek a változások viszont visszahatnak a hold pályájára, vagyis a Phobos mozgásának rendellenességeiből a geofizikusok következtetni tudnak a Mars belső szerkezetére, elsősorban a kérget és a köpenyt alkotó anyagok tulajdonságaira. Emellett a kutatók azzal is tisztában vannak, hogy a Phobos halálra van ítélve: enyhén spirális pályáján lassan, de biztosan egyre közelebb kerül a Mars felszínéhez, míg végül – néhányszor tízmillió év múlva – becsapódik a Mars felszínébe. A napfogyatkozások elmúlt két évtizedben végzett megfigyelései ennek a spirális közeledésnek a részleteit is segítenek pontosabban megismerni.
Kapcsolódó cikkek:
Hangok a Marson
Megvan a Perseverance első kőzetmintája
Meghiúsult mintavétel a Marson
Tesztvezetés a Marson
Marsi napfogyatkozás
Kapcsolódó linkek:
Napfogyatkozás a Marson, ahogy a Perseverance kamerája látta (NASA)
Perseverance (NASA)