A Kennedy Űrközpont 39B indítóállásának átépítése a közeljövőben folytatódni fog, a Constellation program törlése ellenére is. A Shuttle-éra szervizállványainak elbontása ez év nyarán kezdődhet meg.
A 39B betonteknő az Ares-I hordozórakéták elsődleges indítóhelyének volt szánva a korábbi amerikai vezetés űrterveiben. Ugyan az Ares-I-et törölték, ám az indítóállás átalakítása az eredeti terveknek megfelelően zajlik továbbra is. Kétféle lehetséges jövő vár rá. Az első lehetőség az, hogy kereskedelmi hordozórakéták indítására fogják használni. A másik opció pedig az, hogy az eljövendő, már beígért nehézrakéta indítóállásaként veszik majd igénybe a szolgálatait.
A 39B a jelenlegi állapotában, légi felvételen. (Kép: NASA)
A három toronyból álló új villámhárító-rendszer már az Ares-I-X tesztrepülés előtt elkészült. Szintén kész szerkezetileg egy új mozgatható indítóállvány, amely majd közreműködik a 39B által kínált rakétaindítási lehetőségek kihasználásában. Az átépítés jelenleg küszöbön álló mozzanata a Space Shuttle-t kiszolgáló infrastruktúra, a Fixed Service Structure (rögzített szervizállvány, egyszerűbben megfogalmazva a kiszolgálótorony) valamint a Rotating Service Structure (befordítható szervizállvány) eltakarítása. A 39B indítókomplexum korábban összesen 53 alkalommal indított űrrepülőgépet.
A bontásra ítélt acélszerkezet. Bal oldalon magasodik a befordítható szervizállvány, amely többek között a Shuttle rakterébe történő berakodáshoz szolgált hasznos segítségül. Jobb oldalon tör az ég felé a kiszolgálótorony, amely az Apollo-éra hármas számú mozgatható indítóállványának tornyaként funkcionált korábban. (Kép: Stephen Clark / Spaceflight Now)
Az „acélhegyet” nem robbantással döntik le a talajra, mivel nem akarják megsérteni az indítóállás betonteknőjének az épségét. Ehelyett daruk segítségével és nagy körültekintéssel fogják elvégezni a bontást. A Constellation programban a 39A indítóállásra is hasonló átépítés várt volna, azonban a Kennedy Űrközpont másik indítópadjának a jövője egyelőre még ködbe vész. Most a 39B átépítése van a figyelem középpontjában, a 39A feladata továbbra is a maradék Shuttle-küldetések sikeres és biztonságos útra bocsátása.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Ares-I-X: teljes, szép siker
Ares-I-X: mégsem volt minden tökéletes
Új mozgatható indítóállvány
A floridai űrkikötő (4. rész)
Testvérhajók az indítóállásokban
A 39B indítóállás lebontásáról (Spaceflight Now)