A GEOS-1, a Föld mágneses terének vizsgálatára készített mesterséges hold 1977-ben nem tudott a tervezett geostacionárius pályára állni. Végül mégis sikerült használatba venni.
A geostacionárius pálya helyett az ESOC-ban néhány nap alatt egy elnyúlt, 12 órás periódusú pályát választottak. Figyelembe kellett venniük a megmaradt hajtóanyag-mennyiséget, a tudományos berendezések paramétereit, a földi állomások elhelyezkedését, a pálya stabilitását, és egy sor más bonyolult feltételt. Ez a tervezési folyamat normális esetben hónapokig, ha nem évekig tart, de a kényszerhelyzetben 5 nap alatt sikerült véghez vinni. Utólagos pontos számítások igazolták, hogy a választott megoldás tényleg a lehető legjobbra sikerült - a GEOS-1 végül értékes mérési adatokat szolgáltatott bolygónk magnetoszférájának részecske-összetételéről.
A Delta hordozórakéta 10,5 órás keringési idejű átmeneti pályára kellett volna állítsa a GEOS-1-et. Innen aztán a földtávolpontban begyújtott fedélzeti hajtóművel érte volna el a véglegeshez közeli, geostacionárius pályát. Ehelyett egy mindössze 3,8 órás periódusú, jóval alacsonyabb pályára került. Ráadásul a percenkénti 90-es helyett hatvanszor lassabban forgott a tengelye körül. A megváltozott helyzet miatt a követőállomásoknak csupán néhány adatot sikerült „elcsípniük” a holdról. Kiderült, hogy a napelemek gyorsan veszítenek a hatásfokukból, a sugárzási övezetben töltött váratlanul hosszú idő miatt. Sürgős manőverekre volt szükség az energia- és hőmérsékleti viszonyok stabilizásásához.
Kapcsolódó cikkek:
Menteni, ami menthető (1. rész) - Bevezető
Menteni, ami menthető (2. rész) - TD-1A
Az európai űr-irányítóközpont (ESOC) munkatársainak első komoly „mentőakciója” az 1972-ben felbocsátott csillagászati mesterséges holdhoz kapcsolódott.
