A vasárnap felbocsátott új kínai műhold a Föld felszínének digitális térbeli modelljét készíti el.
A Kaofen-14-02 (Gaofen-14-02) nevű űreszköz egy Hosszú Menetelés-3B rakétával indult a délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban fekvő Hszicsang (Xichang) űrközpontból. Az időpont október 26-án magyar idő szerint 4:55 volt.
A Hosszú Menetelés-3B rakéta indítása Hszicsangból. (Kép: Wang Yinjie / Xinhua)
Az alacsony poláris napszinkron pályán dolgozó műhold sztereóban méri majd fel a Föld felszínét, hogy pontosítsa annak digitális magassági modelljét. Az ilyen felszínmodelleknek alapvető jelentősége van számos területen, a térképészettől kezdve a műholdas földmegfigyelésen át a katonai alkalmazásokig. Az előző (első) Kaofen-14 még 2020 decemberében indult.
Ez volt idén a tizedik Hosszú Menetelés-3B indítás, és még legalább kettőt terveznek az év végéig. A hagyományos kínai rakétatípusok közül ez nagy kapacitásával tűnik ki – a modernebb típusok megjelenéséig a legerősebb volt. Rendszerint magas (geostacionárius) pályákra szánt űreszközöket, bolygóközi űrszondákat bocsátanak fel vele, néha pedig – mint most is – alacsony pályákra nagy tömegű műholdakat vihet. A legutóbbi két alkalommal például a Tienven-2 kisbolygó-mintahozó küldetés, illetve a Chinasat-9C geostacionárius távközlési műhold indult ilyen rakétákkal Hszicsangból.
Ez az 1990-es évek vége óta szolgáló rakétatípus most már továbbfejlesztett változatában (3B/E) repül, amely 2007-ben mutatkozott be. 2024 decemberében a Hosszú Menetelés-3B széria túllépte a 100. indítását. Ugyanezt a mérföldkövet a közelmúltban, idén szeptemberben a Hosszú Menetelés-2D is elérte, míg a Hosszú Menetelés rakétacsalád összességben e hónap elején jutott el a 600. repülésig. Ez a mostani volt a 603. start. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kaofen-14
Kisbolygóhoz, üstököshöz Kínából
Chinasat-9C
A századik rakétaindítás...
Sijen-30
Kuovang és Csienfan
Globális domborzati térkép (1. rész)
Globális domborzati térkép (2. rész)
Heti indítási körkép (nasaspaceflight.com)

Újabb kommunikációs(nak mondott) kísérleti műhold indult geostacionárius pályára Kínából.


