Két új japán űrkísérlet, egy optikai kommunikációs és egy újszerű technológiákat kipróbáló mesterséges hold indult Dnyepr hordozórakétával Bajkonurból.
A kazahsztáni startra augusztus 24-én került sor. A Dnyepr hordozóeszköz a folyékony hajtóanyagú SS-18 interkontinentális ballisztikus rakéták békés célú átalakításával jött létre. Az orosz-ukrán programban mind a négy eddigi műholdindítás sikerrel járt.
A mostani hasznos teher a japán OICETS (Optical Inter-orbit Communications Engineering Test Satellite) és INDEX (Innovative Technology Demonstration Experiment Satellite) volt. Érdemesebb megjegyezni a sikeres pályára állás után újonnan kapott neveiket: Kirari és Reimei. A JAXA japán űrügynökség mindkét mesterséges holdja 600 km-esnél valamivel magasabb, közel kör alakú, az Egyenlítő síkjával kb. 98 fokos szöget bezáró pályán kering, bő másfél órás periódussal.
A Kirari (OICETS) a mesterséges holdak közötti optikai (lézeres) adatátvitel tesztelésére készült. Egy ilyen rendszer, amely több tízezer km-es távolságban keringő űreszközök között is működhet, sokféle előnnyel jár. A rádiós megoldáshoz képest nagyobb sávszélesség érhető el, kisebb méretű, kompaktabb berendezéssel, kevesebb zavaró interferencia mellett. Az alacsony pályára állított új japán hold űrbeli „kísérleti partnere” a magasan, geostacionárius pályán keringő európai Artemis távközlési mesterséges hold lesz. A Kirari élettartama 1 év, induló tömege 570 kg.
A másik hold, a miniatűr Reimei (INDEX) célja a műszaki kísérletek mellett a sarki fény finomszerkezetének tanulmányozása. A 60 kg össztömegű űreszköz tervezett élettartama 3 hónap. A technológiai tesztek között szerepel például a műholdak helyzetének stabilizálására szolgáló berendezés, egy újszerű akkumulátor, megnövelt hatásfokú napelemek, kompakt kamera, fedélzeti szoftverek.
Kapcsolódó cikkek:
Menteni, ami menthető (9. rész) - Artemis
Kapcsolódó linkek:
A JAXA honlapja