Amerika új geostacionárius időjárási műholdja egy Atlas-5 rakétával indult Floridából.
A GOES (Geostationary Operational Environmental Satellite) meteorológiai műholdak sorozatának előző, S jelű tagja épp négy évvel ezelőtt, 2018. március elején állt pályára. A hagyományok szerint az új műholdakat felbocsátásukkor még betűkkel jelölik, majd amikor üzembe állnak, akkor kapják meg a sorszámukat. Így lett legutóbb a GOES-S-ből GOES-17, a most indított GOES-T pedig a 18-as sorszám várományosa.
Február 7-én rázárták a rakéta orrburkolatát a GOES-T műholdra. (Kép: NASA / Ben Smegelsky)
A már a rakéta orrkúpja alatt levő GOES-T műhold előkészületei az indításra a Kennedy Űrközpontban, február 17-én: útban az összeszerelő csarnok felé, ahol később felhelyezték az Atlas-5 rakéta tetejére. (Kép: United Launch Alliance)
A start március 1-jén, magyar idő szerint 22:38-kor történt a floridai Cape Canaveral bázis 41-es indítóállásából. Az Atlas-5 hordozórakéta az 541-es konfigurációjában repült (5,4 m-es átmérőjű orrkúp, 4 oldalsó segédrakéta az első fokozatban, egy hajtóművel felszerelt Centaur végfokozat). Ha majd az új műhold eléri a geostacionárius pályán kijelölt pozícióját, a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration, Nemzeti Óceán‑ és Légkörkutatási Hivatal) üzemeltetésében olyan adatokat gyűjt, amelyeket az időjárás-előrejelzésekben tudnak hasznosítani. A meteorológiai műholdak mérései alapvető fontosságúak az extrém időjárási jelenségek, például zivatarok, hurrikánok előrejelzésében, természeti katasztrófák, például erdőtüzek következményeinek megfigyelésében.
A GOES-T indítása volt az Atlas-5 különböző variánsainak 92. repülése 2002 óta. Az 541-es konfigurációt most nyolcadik alkalommal használták. Ilyennel indult az előző két GOES holdon kívül a NASA Curisity és Perseverance marsjárója, valamint három amerikai kémműhold is. Az 5 tonnás GOES-T a Lockheed Martin fővállalkozásában épült.
A Centaur végfokozat háromszori begyújtása után önállósuló űreszköz először kb. 9 ezer és 35 ezer km között változó magasságú elnyúlt, 9,4°-os hajlásszögű ellipszispályára került. Innen saját hajtóművei segítségével alakítja ki a közel 36 ezer km magas, az egyenlítői sík közelében húzódó körpályát. Abban a magasságban a műholdak keringése felveszi a Föld forgásának ütemét, így állandóan bolygónk adott egyenlítői régiója fölött maradnak. A meteorológiai űreszközök számára ez azért hasznos, mert mindig ugyanaz a látvány tárul kameráik és mérőműszereik elé. Az amerikai GEOS holdak – már országok hasonló célú műholdjaihoz hasonlóan – rendszeres időközönként készítenek felvételeket több hullámhosszon a Föld feléjük eső féltekéjéről. A GOES-T teljes beüzemelése, műszereinek kalibrációja várhatóan közel egy évig is eltart majd. Az első képeit májusra remélik, adatait kísérleti jelleggel
Új generációs GOES műhold a Föld körül. (Fantáziakép: Lockheed Martin)
A GOES sorozat első tagja még 1975-ben indult. A NOAA mindig két operatív geostacionárius műholddal dolgozik, egy nyugatabbra (137° nyugati földrajzi hosszúság fölött, GOES-West) és egy keletebbre levő (75° nyugati hosszúság, GOES-East) pozícióban. Jelenleg ezek a GOES-17 (2019. február óta) és GOES-16 (2017. december óta) holdak. Működőképes még a régebbiek közül a GOES-14 és -15 is. A két pozíció egyikéből a Csendes-óceán térsége és az Egyesült Államok nyugati része, a másikból a keleti partvidék, az Atlanti-óceán és a Karib-tenger térsége tartható szemmel.
A GOES keleti pozíciójában (GOES-East) jelenleg a GOES-16 teljesít szolgálatot. Sikeres beüzemelése után az új GOES-18 (GOES-T) a nyugati (GOES-West) pozícióban váltja majd a most ott dolgozó 17-es számú műholdat. (Kép: NOAA)
A GOES-T egy négy példányból álló új generációs széria harmadik tagja. Fedélzetén hat berendezés működik. A fő műszer, az ABI (Advanced Baseline Imager) 16 látható és infravörös hullámsávban készít felvételeket. Ezek alapján meg tudják különböztetni a felhők típusait, a ködöt, a vulkáni eredetű hamufelhőket. A teljes féltekéről 15 percenként, Észak-Amerikai kontinentális területéről még sűrűbben, 5 percenként képes új felvételsorozatokat készíteni. De kisebb kiterjedésű, valamilyen okból érdekes régiókról – például hurrikánokról – akár félperces időközönként szolgálhat új adatokkal. Repül még rajta villámdetektor, és figyeli a Nap aktivitását, valamint az űridőjárást is. Hiába azonos generációba tartozik, de a GOES-T számos újítást is tartalmaz az R és S jelű, 2016-ban és 2018-ban indított társaihoz képest. A GOES-17 ABI műszerének infravörös sávjaival felmerült problémát igyekeztek orvosolni – a mérnökök szerint ezt a berendezésbe került idegen anyag okozhatta, amely akadályozza a megfelelő hűtést. Megújult a magnetométer is.
2023 elejére a GOES-T (pontosabban akkor már GOES-18) a nyugati (West) pozícióban váltja majd a GOES-17-et, amelyet utána tartalékba helyeznek. A korábban felbocsátott, de jól működő ABI műszerrel repülő GOES-16 továbbra is a helyén marad a keleti (East) pozícióban. A jelenlegi műhold-generáció utolsó képviselője, a GOES-U a tervek szerint 2024-ben indulhat. A teljes GOES-R program összköltsége a négy műholddal, felbocsátásukkal és üzemeltetésükkel együtt 11,7 milliárd dollárba kerül az amerikai adófizetőknek, de a pontos időjárás-előrejelzések miatt bőven megtérül az ára. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Úton a GOES-S
GOES-17: homályos látás éjszaka
A századik EELV
Színesebb és élesebb
GOES-R-ből GOES-16
Meteorológiai műholdak
Villám helyett tűzgömb
A GOES-T amerikai meteorológiai műhold startja (Spaceflight Now)
