Európa űrhajósjövője

Európai űrügyekről ír a Space Review portál. Jeff Foust cikke a végén érdekes fordulatot vesz: valaki a surranópályán előzhet.

Amint azt portálunkon megírtuk, az ESA űrminiszterei november végén ültek össze háromévenkénti kétnapos tanácskozásukra, ahol többek közt eldöntötték, hogy az űrügynökség a következő három évben 16,9 milliárd euróból valósíthatja meg programjait, ami 17%-os növekedést jelent az előző, 2019-ben elfogadott hároméves költségvetéshez képest. A miniszteri tanácsülést követően mutatták be az ESA új űrhajósjelöltjeit. Utóbbi lépés zárta le a 2021 márciusában kezdődött válogatást, amelyre több mint 22 500 jelentkezés érkezett (szemben a legutóbbi, 2009-ben zárult válogatás 8400 jelentkezőjével). A 17 befutott űrhajósjelölt névsora korábbi cikkünkben olvasható.

Az ESA 17 új űrhajósjelöltje közül öten hivatásos űrhajósok lehetnek, tizenegyen tartalékok, míg egy paraűrhajós-jelöltet is választottak. (Kép: ESA / P. Sebirot)

A neveken és országaikon kívül a Space Review cikkéből az is megtudható, hogy az öt hivatásos űrhajós közül Sophie Adenot helikopter berepülőpilóta és mérnök, Pablo Álvarez Fernández ugyancsak mérnök, aki az ESA ExoMars küldetésében dolgozott, Rosemary Coogan asztrofizikus, aki korábban a brit Királyi Haditengerészet tartalékosa volt, Raphaël Liégeois idegkutató, Marco Sieber pedig orvos és korábbi katonai ejtőernyős. Érdekességként megemlítik, hogy Liégeois és felesége 2017-ben négy hónap alatt kerékpárral tették meg az utat Szingapúrból Belgiumba, hogy útközben ázsiai és európai költőkkel találkozhassanak.

A cikk kiemeli, hogy az 17 tagú csapat egyik tagja az ESA (és az emberes űrrepülés) történetének első paraűrhajós-jelöltje. A brit orvos, John McFall 19 éves korában motorkerékpár-balesetben veszítette el a jobb lábát. Később paralimpikonként atlétikában versenyzett, a 2008-as nyári paralimpián 100 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett, és számos már világversenyen is érmes helyezéseket ért el a 100 és 200 méteres távokon. Frank De Winne, az Európai Űrhajósközpont (EAC) vezetője, korábbi belga ESA-űrhajós, és az ISS első európai parancsnoka bejelentése értelmében McFall tényleges űrrepülése előtt a nemzetközi partnerekkel közösen meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e az ISS és az űrhajósokat szállító űrhajó bármilyen módosítására, hogy a paraűrhajós ténylegesen biztonsági kockázat nélkül vehessen részt az űrrepülésen.

John McFall (középen) brit orvos, aki paraűrhajós-jelöltként vehet részt a paraűrrepülés megvalósíthatósági tanulmányát megalapozó vizsgálatokban. (Kép: ESA / S. Corvaja)

A kiválasztott 17 űrhajósjelölt közül öten, akiket hivatásos űrhajósnak választottak ki, jövő év elején kezdhetik meg az EAC-ben a tényleges felkészülést az űrrepülésre. De Winne elmondta, hogy az ESA űrhajósainak az ISS-en kívül az Artemis-programban is lehetősége lesz űrrepülésekre, de az öt újoncnak előbb az ISS-en biztosítanak repülési lehetőséget, az Artemis-űrrepülést a csapat jelenleg aktív tagjai számára tartják fenn, akik az ISS-en már tapasztalatra tettek szert. (Ezzel szemben Kanada újoncot szándékozik az Artemis-küldetésbe nevezni.) Az európai űrhajósok Artemis-részvételéről csak annyit közöltek, hogy két vagy három európai vehet részt az Artemis–4 és –5 küldetéseken. Az ISS-en az ESA átlagosan másfél évenként egy űrhajós repülésére számíthat. Jelenleg a dán Andreas Mogensen készül az űrrepülésére, aki a Crew Dragon űrhajó Crew–7 repülésén, a tervek szerint 2023 őszén utazik majd az űrállomásra, féléves küldetésére. (Mint emlékezetes, a 2009-es csoport hat tagja közül legtöbben már két féléves küldetést teljesítettek, sőt az ISS parancsnokai voltak, míg Mogensennek „csak” egy tíznapos repülésre volt lehetősége 2015-ben. – B.E.)

Az viszont egyelőre a legkevésbé sem világos, mi történik 2030 után, amikor a tervek szerint már nem tartják fenn tovább az ISS-t. De Winne elmondta, hogy az ESA-nál már gondolkoznak azon, hogyan használhatnák az európai űrhajósok is a NASA által fejlesztett, kereskedelmi alapon működő űrállomásokat, de eddig még nem találtak megoldást. Véleménye szerint az ESA a 2025-ös miniszteri szintű tanácsülésen hozhat döntést az alacsony Föld körüli pályán folytatandó európai űrrepülésekről. De Winne egyik lehetőségként a kereskedelmi alapon végrehajtandó űrrepüléseket látja, így az ESA az eddigi szinten folytatná az emberes űrrepüléseket és a kutatási programokat, csak más szerződéses konstrukcióban.

Véleménye szerint a kereskedelmi alapon működő űrállomások ESA részéről történő használatának költséghatékony módja lenne, ha az ESA saját fejlesztésű űrhajójával tudná végezni az űrhajósok szállítását, ahelyett, hogy ezért amerikai cégeknek kellene fizetnie. Ugyanakkor az űrhajó fejlesztésének lehetősége érdekes lehet a nagy európai űripari cégek számára, de a kereskedelmi űrállomásokat fejlesztő cégek számára is érdekes a lehetőség, mert remélik, hogy a versenynek köszönhetően leszoríthatók a szállítási árak. Ehhez az ESA-nak önálló emberes űrrepülési programot kellene indítania, amelyet korábban Josef Aschbacher főigazgató a jövő szempontjából lehetséges „inspiráló tényezőként” említett, de egyelőre egy ilyen programnak nincs finanszírozása. Ehhez Európának ki kellene fejlesztenie egy embert szállító űrhajókat pályára állítani képes hordozórakétát is. Erről egy jövő év végére tervezett európai csúcstalálkozón folytathatják az idén februárban megkezdett megbeszéléseket. A fő kérdés az, hogy Európa akar-e a jelenleginél függetlenebb és önállóbb lenni az űrhajósok szállításában. De Winne korábbi űrhajósként mindenesetre határozottan támogatja, hogy Európa vállaljon jelentősebb szerepet az emberes űrrepülésben, azt is beleértve, hogy valamikor a jövőben embereket szállító űrhajók induljanak Kourou-ból. Ezzel egy évtizedes álom valósulna meg, „ha viszont ezt nem tesszük meg, akkor az ESA-nak nagyon nehéz lesz megtartani a pozícióit” – jelentette ki De Winne.

Cikke végén Jeff Foust kitér Magyarország emberes űrprogramjára. Mivel nem gyakran fordul elő (ha egyáltalán valaha is előfordult már?), hogy a Space Review portálon hazánkkal foglalkozzanak, cikkének ezt a részét teljes terjedelmében ismertetjük, bár annak egyes elemei olvasóink számára ismerősnek tűnhetnek.

„Eközben legalább egy ESA tagállam határozott lépésre szánta el magát az emberes űrrepülés terén. Az ESA miniszteri tanácsülésén Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere megerősítette, hogy az ország az amerikai kereskedelmi űrrepülési cég, az Axiom Space közreműködésével űrhajóst szándékozik küldeni a világűrbe, amiről a magyar kormány és a cég júliusban szándéknyilatkozatot írt alá.

[Szijjártó] elmondta, hogy az országban jól halad az űrhajósok válogatása, 244 jelentkező pályázott, közülük 39 nő. A jelöltek létszámát mostanra nyolcra szűkítették, év végéig pedig kiválasztják közülük azt a négy főt, akik részt vesznek a kiképzésen. A kormány tervei szerint azt a személyt, aki ténylegesen részt vehet az űrrepülésen, csak néhány hónappal a 2024 végére vagy 2025 elejére tervezett űrrepülés előtt választják ki. Az időpont azért bizonytalan, mert a NASA-nak jóvá kell hagynia, hogy az Axiom magánűrhajósokat küldjön a világűrbe [az ISS-re].

Szijjártó kijelentései, amelyeket a miniszteri tanácsülésen az ülés nyilvános megnyitóján mondott beszédében tett, egyeseket meglepett. Konkrétabban azt is elmondta, hogy Magyarország 100 millió dollárt költ a programra. Az ország kötelezettséget vállalt arra is, hogy a következő három évben 87 millió eurót (91 millió dollárt) fordít az ESA programjaiban történő részvételre, ami 10 millió euróval kevesebb a 2019-es ráfordításnál.

Az ESA űrhajóscsoportjának a miniszteri tanácsülést követően bejelentett 17 tagja közé egyetlen magyar sem került be. Mindamellett, az ország űrhajósa valószínűleg hamarabb kezdhet dolgozni az ISS-en, mint ahogy az ESA új űrhajósosztályának bármely tagja feljuthat a világűrbe.”

Kapcsolódó cikkek:
Tizenhét űrhajósjelölt
ESA: nagy novemberi bejelentések
Huszonhatan vannak még versenyben...
Új fázisába lépett a HUNOR
ESA űrhajóstoborzás: a számok

Kapcsolódó linkek:
Europe selects new astronauts as it weighs its human spaceflight future (The Space Review)