Az Ariane 5 hordozórakéta üzembe állásával, és az Ariane 4 típusok kifutásával Nyugat-Európának nem maradt kisméretű műholdak pályára állításához használható rakétája. Az űr kitöltésére az ESA még 1998-ban megkezdte a Vega rakéta tervezését. Az új hordozóeszköz várhatóan 2006-ban indulhat első útjára.
Az utolsó Ariane 4 indítása után Nyugat-Európa jelenleg csak az Ariane 5 óriásrakétákkal rendelkezik. A típusnak kétségkívül előnye a nagy terhelhetőség, de ugyanez jelenti - bizonyos szemszögből - a hátrányát is: nem gazdaságos vele kiméretű űreszközöket indítani. Márpedig a tudományos-kísérleti műholdak palettáján egyre inkább a kisebb eszközök készítése a trend: ezeket sokkal olcsóbb elkészíteni, és pályára állítani is. Kapcsolódó linkek:
Az ESA még 1998-ban felfedezte ezt a hiányosságot, és el is kezdte fejleszteni új, kisméretű rakétáját. 2003 február 25-én azonban egy magáncéget bízott meg a fejlesztés befejezésével, és a Vega névre keresztelt hordozóeszköz szolgálatba állításával. A fejlesztés költségei viszonylag alacsonyak, mert nagyrészt meglévő technológiákat alkalmaznak az új eszközön is. A rakétát az Ariane 5-höz hasonlóan az Arianespace cég fogja indítani, és értékesíteni a nemzetközi hordozórakéta-piacon. Az indítás helyének a Kourou-i űrközpontot jelölték ki.
A Vega a tervek szerint 1500 kg hasznos terhet vihet 700 km magasságú poláris pályára. Ezt az ESA a rakéta referencia-küldetésének hívja. Természetesen ennél kisebb tömegű (de legalább 300 kg-os) műholdak indítására is lehetőséget biztosít majd, akár magasabb pályára is, vagy éppen 1500-2500 kg-os műhold is indítható vele, alacsonyabb, és/vagy egyenlítői pályára.
Maga a rakéta három szilárd hajtóanyagú fokozatból fog állni, kiegészítve egy negyedik, folyékony hajtóanyaggal üzemelő felső fokozattal (upper stage). Előbbiek végzik a munka nagy részét a hasznos teher pályára állításakor, utóbbinak inkább csak a pálya végleges magasságának beállításakor, illetve a műhold leválasztásakor lesz szerepe.
Bár a tervezők nagyrészt már meglévő technológiákra alapozták a hordozórakéta terveit, egy fontos újdonság is bemutatkozik vele: a rakétafokozatok burkolata az eddig megszokott fémötvözet helyett könnyű, szén-szén kompozit anyagból fog készülni. Ezt a technológiát a későbbiekben az Ariane 5 szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétáinál is alkalmazni szeretnék, ezzel a nagyrakéta terhelhetősége még tovább növelhető.
Európai Űrügynökség