Oroszország hivatalosan is értesítette partnereit, hogy legalább 2024-ig folytatni kívánja az együttműködést a Nemzetközi Űrállomás működtetésében.
A döntés pontot tett azoknak a kétkedő megnyilvánulásoknak a végére, amelyek az utóbbi időben Oroszország és a nyugati államok viszonyának megromlása miatt az ISS-sel kapcsolatban is gyakorta elhangzottak. Mindamellett, a mostani döntés nem keltett különösebb meglepetést, mert – amint arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk – az oroszok nem hivatalosan ugyan, de korábban is jelezték, hogy az ISS 2024-ig tartó közös fenntartásában gondolkodnak.
Történelmi fénykép: az ISS megvalósításában részt vevő országok magas rangú tisztségviselői 1998. január 29-én Washingtonban írták alá az ISS együttműködési szerződést, majd meglátogatták a floridai Kennedy Űrközpontban azt a szerelőcsarnokot, ahol akkor már épültek az ISS első egységei. (Kép: NASA)
Most az Európai Űrügynökség (ESA) részéről megerősítették, hogy a többi ISS partnerrel együtt hivatalos értesítést kaptak a Roszkoszmosztól az oroszok 2024-ig szóló kötelezettségvállalásáról. A NASA és a Kanadai Űrügynökség már korábban megtette a hasonló kötelezettségvállalást. Ezek után már csak az ESA és a Japán Űrügynökség (JAXA) kötelezettségvállalása hiányzik az együttműködés jelenlegi formában történő folytatásához. Az ESA egyébként még a 2020-ig szóló kötelezettségvállalással is adós, megfigyelők szerint azonban az erről szóló döntés csak a 2016 végén esedékes, következő miniszteri szintű Tanácsülésen születhet meg.
Tekintettel arra, hogy mind az ESA-nak, mind pedig a JAXA-nak saját laboratóriumi modulja van az ISS-en (Columbus, ill. Kibo), ésszerű feltételezni, hogy előbb-utóbb mindkét űrügynökség meghozza a pozitív döntést a folytatásról. Az ESA részesedése az ISS fenntartásából 8,3%, amelyet azonban az európaiak nem pénzben, hanem természetben törlesztenek. Ennek legnagyobb tétele az elmúlt évtizedben az öt ATV teherűrhajó megépítése és indítása volt. Ez a program azonban befejeződött, ezért az ESA különös barterüzletet kötött a NASA-val. Ennek értelmében az ISS-hez történő hozzájárulását azzal törleszti, hogy az ATV technológiája felhasználásával beszáll az amerikai Orion űrhajó műszaki egységének fejlesztésébe, és ezt a NASA betudja az ISS hozzájárulásnak, jóllehet maga az Orion nem az ISS kiszolgálására készül.
Európa fontos hozzájárulása volt az ISS-hez az öt ATV teherűrhajó. A képen az ATV-3 (Edoardo Amaldi) közeledik az űrállomáshoz, 2012 márciusában. (Kép: NASA)
Arról továbbra sincs szó, mikor kellene kivonni a forgalomból az ISS-t. Előzetes becslések szerint legalább 2028-ig, vagy esetleg még tovább üzemben lehetne tartani, anélkül, hogy a karbantartásra fordítandó összegek drasztikusan emelkednének.
Fontos európai egység a Föld minden korábbinál kényelmesebb megfigyelését biztosító Cupola modul. (Kép: ESA / NASA)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:


ISS: az oroszok is folytatnák 2024-ig
ISS: lehet 4 évvel több?
Nemzetközi Űrállomás 2028-ig?
Romlandó űrállomás?
ISS: mi lesz vele a végén?
Európaiak az Orionban
Csúszhat az Orion az európaiak miatt?
Az oroszok kötelezettséget vállaltak az ISS együttműködés folytatására (Space News)

Egy orosz, egy amerikai és egy japán űrhajóssal indult, és meg is érkezett a Nemzetközi Űrállomásra a legújabb személyszállító űrhajó.


