Lassú kilábalás

A válság mélypontja, amikor az európai műholdakat az amerikai SpaceX Falcon-9 rakétája állítja pályára – az a rakéta, amellyel az Ariane–6-nak kellett volna felvennie a versenyt.

Európa hordozórakéta-válságáról többször írtunk portálunkon. Szó volt az Ariane–6 bemutatkozásának késéséről éppúgy, mint a Szojuzok kourou-i vendégszereplésének leállításáról és a Vega-C sikertelen bemutatkozásáról. Felcsillanni látszott a remény, amikor tavaly nyáron az Ariane–6 csaknem maradéktalanul sikeres próbarepülésre indult Kourou-ból. Hiú ábránd azonban azt gondolni, hogy Európa ezzel egy csapásra úrrá lett a rakétaválságon. Ezúttal Jeff Foust, a Space Review portál főszerkesztője véleményét ismertetjük erről, aki szerint a válságból hosszú és nehéz lesz a kilábalás.

Az Ariane–6 legutóbbi, egyben első kereskedelmi alapú indítása 2025 márciusában Kourou-ból. (Kép: ESA / CNES / Arianespace-ArianeGroup / Optique vidéo du CSG / P. Piron)

A (csaknem teljesen) sikeres bemutatkozó repülése óta az Ariane–6 csak egyszer indult a világűrbe, idén márciusban egy francia kémműholddal, amelynek eredetileg Szojuzzal kellett volna indulnia. A start sikeres volt, a baj csak az, hogy az Arianespace 2025-re öt startot tervezett, az év fele pedig már eltelt. A következő indítást leghamarabb augusztusra tervezik. A további tervek között a „tízes ritmus” (cadence ten), vagyis az évi tíz Ariane–6 indítás szerepel, ami komoly kihívás az ipar számára. (A rendkívül sikeres Ariane–5-tel 27 év alatt 117 startot hajtottak végre, ami évente átlagosan az ötöt sem éri el, és mindössze három olyan év volt, amikor a rakéta hétszer indult a világűrbe.) Ugyancsak várat magára a nagyobb teherbírású (négy gyorsítórakétával felszerelt) Ariane–64 változat első startja, jóllehet az Amazon a Kuiper műholdserege kiépítéséhez a rakétatípus nem kevesebb mint 18 indítására adott le előjegyzést. Ennek ellenére a határidőkről nem sok információ látott napvilágot, bár azt elmondták, hogy 2029-re szeretnék elérni a „tízes ritmust”, mert akkortól kezdve kell pályára állítani az IRIS² európai szélessávú távközlési műholdsereg műholdjait, 2029–30-ban összesen 13 starttal.

A cikk szerzője David Cavaillolès-ra hivatkozik, aki január óta az Arianespace CEO-ja. Az Ariane–6 márciusi startja után, a Satellite 2025 konferencián Cavaillolès elmondta, hogy egyre nő az európai kormányok érdeklődése az Ariane–6 iránt, de az Európán kívülről érkező igények is nőnek. Nem tartotta kizártnak, hogy az évenkénti indítások számát esetleg akár a tervezett tíz fölé is növelhetik, hozzátette azonban, hogy ehhez befektetésekre lenne szükség.

Egy másik, Európa hordozórakéta-kapacitására vonatkozó téma a Paris Air Show-n került szóba: az újonnan megjelenő rakétaépítő cégek támogatása. Ez év elején az ESA hivatalosan elindította az ELC (European Launcher Challenge) programját, amelynek keretében a kiválasztott cégek mindegyike 169 millió euró támogatást kaphat rakétafejlesztésre. A pályázatokat májusig kellett benyújtani. Mint Josef Aschbacher ESA-főigazgató elmondta, 12 pályázat érkezett, értékelésük megtörtént. Az ESA július 7-én bejelentette, hogy a következő öt vállalat terveit fogják a miniszteri tanácsülésen támogatásra javasolni: Isar Aerospace, MaiaSpace, Orbex, PLD Space és Rocket Factory Augsburg (RFA). Az ELC program újszerűsége, hogy nem követi az ESA-nál előírt „földrajzi visszatérítés” (georeturn) elvét. Ehelyett az ESA kiválasztja a támogatásra érdemesnek tartott pályázókat, a tagállamok pedig a novemberi miniszteri tanácsülésen eldönthetik, melyeket kívánják ezek közül ténylegesen támogatni.

Mind az öt cég Európa vezető startup vállalkozásai közé tartozik, ám közülük egyedül az Isar Aerospace próbálkozott idén márciusban Spectrum rakétájukkal a Föld körüli pálya elérését célzó, vitatható sikerű indítással. A PLD Space 2023-ban sikeresen elindította Miura–1 szuborbitális rakétáját, az RFA viszont rakétája tesztje során bekövetkezett robbanásban elveszítette az első fokozatot. A brit Orbex nagyobb rakétát szeretne fejleszteni (Proxima), mert szerintük az versenyképesebb, mint a mikroműholdak pályára állítását célzó nagyon kis rakéták. A MaiaSpace kis rakétát fejleszt, amelynek első fokozata újra hasznosítható lenne. Arról egyelőre nem lehet részleteket tudni, milyen fejlesztéseket terveznek az egyes cégek, amennyiben az ELC keretében tényleges támogatást kapnának.

Az Isar Aerospace Spectrum rakétája március 30-án startolt először. (Kép: Brady Kenniston / Isar Aerospace)

Az Ariane–6 szolgálatba állítása a két sikeres indítás ellenére csigatempóban halad, a startupok rakétafejlesztései is inkább a jövő zenéje. Ezért véli úgy Jeff Foust, hogy a rakétaválságból lassú lesz a kilábalás. Eközben újabb csapás érte az európai rakétaszektort, amely nem technikai jellegű, mint egy rakéta elvesztése, viszont hatása legalább olyan súlyos. Az Eumetsat még tavaly nyáron úgy döntött, hogy MTG-S1 időjárási műholdját az eredeti tervektől eltérően mégsem Ariane–6-tal, hanem a SpaceX Felcon-9 rakétájával kívánja pályára állíttatni, ugyanis mindenképp ragaszkodtak ahhoz, hogy a műhold 2025 folyamán pályára kerüljön, az Ariane–6 esetében azonban nem bíztak ebben. Abban az időben európai vezetők bírálták az Eumetsat döntését, mondván, hogy ezzel megrendítik az Ariane–6-ba vetett bizalmat és aláássák az európai űrszektort. Az idő azonban az Eumetsat döntésének helyességét igazolta, a műholdat (a Sentinel–4-gyel együtt) július elején a Falcon-9 sikeresen pályára állította, az Eumetsat viszont beleegyezett, hogy a jövőben Ariane–6-tal indítsa műholdjait. (Az eset pikantériája, hogy a 2010-es évek közepén az ESA pontosan azért döntött az Ariane–5 lecseréléséről és az Ariane–6 fejlesztéséről, hogy válaszoljon a konkurencia kihívására, elsősorban a SpaceX Falcon-9 várható megjelenésére. Ugyanakkor nem ez volt az első eset, amikor Európa kénytelen volt a SpaceX szolgáltatását igénybe venni, hiszen korábban például két Galileo műholdat is Falcon-9-cel indítottak, bár kis jóindulattal azt mondhatjuk, hogy akkor a Falcon-9 formálisan a Szojuz helyére lépett. – B.E.)

Befejezésül Jeff Foust két tényre hívja fel a figyelmet. Egyrészt, az Eumetsat műholdjának a Kennedy Űrközpontból történt indítását követően a SpaceX új rekordot állított fel azzal, hogy mindössze tíz órával később újabb Falcon-9 indult a szomszédos indítóhelyről, az Űrhaderő Cape Canaveral támaszpontjáról. Másrészt, ezzel a két indítással a Falcon-9 fél év alatt 83 startot teljesített, ami több mint nyolcszorosa annak a maximumnak, amelyet az Ariane–6-tól, annak teljes felfutása után évente várnak.

Kapcsolódó cikkek:
Új EU-biztos
Rekordév volt 2024
Az Ariane-6 bemutatkozása
Két Galileo hold Falcon-9 rakétával
Hordozórakéta-válság Európában
Az Ariane–6 építői

Kapcsolódó linkek:
The long recovery from a launcher crisis (The Space Review)