Az amerikai űrhivatal nem őrzi elég gondosan a Holdról származó kőzetet, több mint 500 minta hiányzik a készletből.
1969 és 1972 között a Hold felszínén járt Apollo űrhajók utasai összesen több mint 380 kg tömegű anyagot hoztak vissza magukkal a Földre. A holdkőzet- és holdporminták egy részét a NASA világszerte kutatóknak, iskoláknak, múzeumoknak adja kölcsön, ahogy például meteoritekből származó mintákat is. ((Magyarországon, az ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoportjánál is őriznek holdkőzetmintákat. - A szerk.) Az amerikai űrhivatal ellenőrzési irodája nemrég átnézte a leltárt, és 517 olyan tételt talált, ami hiányzik: vagy ismeretlen helyen van, vagy egyszerűen ellopták. A vizsgálat szerint a hiány ennél még nagyobb is lehet. Ezt arra alapozzák, hogy szúrópróba-szerűen megkérdeztek 59 olyan kutatót, akiknél kölcsönben vannak holdkőzet- és egyéb minták. Közel ötödük hirtelen nem találta a gondjaira bízott értékes tárgyakat... Az 500-as szám önmagában nagynak tűnik ugyan, mégis a 26 ezres, holdkőzeteket és egyéb űrből származó mintákat tartalmazó teljes listához képest arányaiban elenyésző a veszteség.
A probléma nem új, már a 70-es években is szembesültek vele, hogy nem mindenki bánt gondosan a kutatási célra megkapott mintákkal. Azóta a helyzet még rosszabb lehet, sok professzor már nem él, nyugdíjba vonult, vagy máshol dolgozik. 2008-ban, a legutóbbi rovancs alkalmával mindössze a holdkőzeteket kölcsönző kutatók 70%-a válaszolt a megkeresésre. Akik jelentkeztek, azoktól azt is megkérdezték, hogy mennyi ideje használták utoljára kutatási célra a mintákat. A válaszokból 15 éves átlag jött ki, de egy esetben valaki 35 évet jelölt meg.
A vizsgálati eredmények fényében a NASA kilenc hónapon belül új szabályokat dolgoz ki a holdkőzetminták kezelésére, a nem használt mintákat pedig visszakéri. Ugyanakkor továbbra is céljuk, hogy hogy ezeket az értékes anyagokat a tudományos kutatás és ismeretterjesztés céljára rendelkezésre bocsássák – ha valaki tényleg hasznukat veszi.
Háromféle holdkőzet- és holdporminta a Budapesten őrzött, 112-es sorszámú készletben. Ez nem veszett el!
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Holdkőzet-bemutató az ELTE TTK-n
Sok száz holdkőzetmintának veszett nyoma (USA Today)