Havonta jelentkező sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreivel jelentkezünk, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Személyzettel a Holdra és tovább
Mégis lesz holdraszállás az Artemis-4-ben? Talán igen! Korábban olyan hírek voltak, hogy az Artemis-2 lesz az első személyzetes Hold körüli repülés, az Artemis-3 pedig az első – új generációs – űrhajósok landolása a Holdon. Az Artemis-2 négy utasa között biztosan lesz egy kanadai, a 3-as utasai között pedig az első amerikai nő, aki holdsétát tehet. A tervek úgy folytatódtak, hogy az Artemis-4 lesz az első Gateway-építő küldetés, és ez a repülés csak a Hold körüli pályát célozza. Ennek az lesz a feladata, hogy – a már korábban egy SpaceX Falcon Heavy-vel, automatikus üzemmódban Hold körüli pályára állított – PPE és HALO modulokhoz kapcsolja az első európai–japán Artemis-blokkot (i-HAB). Nos, a fenti tervek nem változtak. Most azonban úgy tűnik, a NASA-nál rájöttek, hogy tarthatatlan, hogy egy 2025-re tervezett holdraszállás (Artemis-3) után akár 2 év is úgy teljen el, hogy nincs landolás. Ezért úgy tűnik, hogy az Artemis-4 (2027) programját kibővítik, és beletesznek egy hosszabb holdraszállást is az i-HAB felkapcsolásán és beüzemelésén túl. S hogy ennek mi köze cikkünkhöz? Nos az, hogy az Artemis-5 repülés (2028) során feljutó ESPRIT fejlesztéséért cserébe az Artemis-4 négy utasa között lesz az első európai holdűrhajós! Nem biztos persze, hogy Holdra is lép, de hogy ott lesz abban az Orion űrhajóban, amely az új terv alapján a második leszálló duót szállítja, az esélyesnek tűnik! (A nagy kérdés nem csak az lesz, hogy elkészül-e az Artemis-3-hoz a SpaceX Human Landing System Option A (HLS option A) leszállóegysége, hanem az is, hogy elkészülhet-e egy már továbbfejlesztett SpaceX HLS Option B Lander 2027-re. Ennek kéne ugyanis égi kísérőnkre juttatni az Artemis-4 két űrhajósát.)
Részben ide tartozó hír, hogy a november harmadik hetében tartott ESA miniszteri csúcs megadta a forrást egy európai, automatikus, nehéz teherszállító leszállórendszer kifejlesztésére. Az Argonaut nevű űreszköz (korábban European Large Logistic Lander, EL3) fejlesztésének egyelőre a következő három évére lesz így pénz. A fantáziaképen éppen kirakodás közben ábrázolt űreszköz üres tömege 8500 kg lenne és 1500 kg rakományt szállíthatna. Az eszköz magassága kb. 6, míg átmérője kb. 4,5 m lenne. Indítására az Ariane-6 rakéta Ariane-64 változatát használnák, legkorábban talán 2030-ban.
Európai marsi űreszközök
A Mars Express 2003 december 25-én érkezett a Mars körüli pályára, azaz 19 földi évvel ezelőtt. Ugyanakkor, mivel 1 marsi év nagyjából 687 földi napnak felel meg, az orbiter október közepén „ünnepelte” kereken 10. marsi évét! Mint az ismert, a Mars körül keringő orbiterek egyik fontos és ezért rendszeres feladata, hogy a felszínen lévő űreszközök és a Föld között átjátszóállomásként működjenek. Ennek oka az, hogy a felszíni eszközök (fix landerek és roverek) méretét, tömeget és áramigényét jelentősen megnövelné, ha olyan kommunikációs rendszereket igényelnének, melyek alkalmasak a közvetlen Föld–Mars–Föld kommunikációra.
Az európai Mars-orbiter sikeres reléállomásként dolgozott az amerikai Spirit és Opportunity roverekkel, 2008 májusában követte az amerikai Phoenix landolását (ezzel megerősítve a NASA Mars-orbiter által átjátszott Phoenix leszállási információkat). 2012-ben a NASA Curiosity nehéz roverének tudományos adatait továbbította a Földre több alkalommal. Ahogy arról egyik korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a Mars Express sikeresen továbbított adatokat a kínai Csuzsung (Zhurong) roverről is (lásd az ESA alábbi infografikáját). Ennek érdekessége az volt, hogy ilyesmi az európai orbiter tervezési paraméterei között nem szerepelt.
Végül, de nem utolsósorban a Mars Express sikeresen és többször kommunikált a NASA Perseverance nehéz marsjárójával. A Mars Express a fenti „munkák” során közvetlenül dolgozott a németországi ESA ESOC-kal, az Ausztráliában (New Norcia) található 35 m-es ESA antennával, az ESA Trace Gas Orbiter Teammel, valamint a mindenkori NASA JPL Rover Teammel.
A novemberi ESA miniszteri találkozó után úgy tűnik, biztosítva van a fele annak a 700 millió eurónak, mely ahhoz szükséges, hogy a Rosalind Franklin nevű európai Mars-rovernek elkészüljenek azok az elemei, melyekre az oroszok kiszállása után szükség lesz. Ilyen többek között a teljes leszállórendszer és maga az indítás. Az előbbit az ESA igyekezne „saját hatáskörben” megoldani, amennyire csak lehet. Ugyanakkor egy – a Marsnál használatos – fékezőrakétához és az indításhoz (is!) a NASA segítségét kérik. Ez utóbbinak nagyon furcsa oka van. Úgy tűnik, hogy a rover fűtését RHU-val (radioizotópos fűtőegységgel) kéne megoldani, melyben plutónium-238 bomlik. Ehhez az ESA „itthon” nem tud hozzájutni, azt az amerikaiaktól kéne beszerezni. Az ide vonatkozó amerikai törvény ezt viszont csak akkor teszi lehetővé, ha az indítás felelőssége (vagyis a hordozóeszköz) is amerikai! A jelenleg tervezett indítási ablak 2028.
New Space
A ReOrbit oy (Helsinki, Finnország) november elején szerződést kötött az ESA inCubed programmal, melynek értelmében elkészíti a Muon nevű „terméket”. Ez egy olyan csomag, mely fedélzeti szoftvert és avionikát (repülési elektronikát) tartalmaz, és egy műhold alaprendszere lehet (lásd az infografikát). Az első éles tesztre majd két Muonnal ellátott műhold segítségével fog sor kerülni. Ezeknek automatikus („digitális”!?) dokkolást kell végrehajtaniuk, demonstrálva ezzel azt, hogy a Muon technológiának köszönhetően csökkenthető mind a pályára jutási (gyártási) idő, mind pedig a költség. A küldetés során demonstrálni kell az automatikus erőforrás-kezelést, a repülés irányítását, be kell azonosítani, majd izolálni kell a hibákat, „intézni” kell a hasznos teher adatkezelését, stb. A Muonnal az a cél, hogy a felhasználók magára az alkalmazásra és ne a műhold üzemeltetésére tudjanak fókuszálni.
Kapcsolódó cikkek:
Stephanie Wilson, a NASA, valamint Alexander Gerst, az ESA (német) űrhajósa november elején a Spanyolorszához tartozó Lanzarotén (Kanári-szigetek) hajtott végre egy intenzív geológiai képzési programot (ESA Pangaea). Ilyen képzésre immár ötödik alkalommal került itt sor. Ráadásul ez nem az egyedüli ESA földtani képzési helyszín! Az adott évben készülő űrhajósok és űrhajósjelöltek megfordulnak még a Bletterbach-kanyonban (Olaszország), a Ries-kráterben (Németország), valamint a Norvégiához tartozó Lofoten-szigeten. A gyakorlat célja, hogy azok az űrhajósok, akik esetleg majd a Holdon vagy a Marson fognak dolgozni, képesek legyenek felismerni a legfontosabb geológiai jelenségeket, kőzeteket és ásványokat, illetve jártasságot szerezzenek a terepi geológus eszközhasználatában. A fenti helyszínek nagyban hasonlítanak bizonyos holdi és marsi képződményekhez. Lanzarote például azért érdekes, mert ott együtt figyelhető meg a vulkanizmus és víz munkája, melyek egyformán fontosak az esetleges életnyomok kutatása szempontjából. A képen a két asztronauta a Caldera Blanka nevű ősi vulkánban dolgozik.
Európai mozaik – 2021. november
Holdraszállások
Starshippel a Holdra, másodszorra is
Új holdraszállás: 2026 előtt nem lesz?
Artemis, Gateway
16,923 milliárd
Egyirányú „beszélgetés” a Marssal
Hallgatózás a Marsnál
Rosalind Franklin: technikailag startra kész, de...
ExoMars: felfüggesztve
Folyik a SpaceX Starship űrhajójának fejlesztése, amellyel évtizedünk közepén két űrhajós juthat a Holdra. A fejlesztés nem zökkenőmentes, néhány akadály még legyőzendő, de az érintettek bizakodók.
