A NASA a csillagászat nemzetközi éve alkalmából szavazást hirdetett. A nagyközönség választhatja ki, hogy mit figyeljenek meg a Hubble-űrtávcsővel. A magyar diákoknak pedig itt egy sokban hasonló, hazai pályázat!
A szavazásra március 1-jéig van lehetőség. A játékban résztvevők közül 100 főt ki is sorsolnak, akik a majdan készülő képet ábrázoló színes nyomatot kapják ajándékba. Az eseményhez kapcsolódva a NASA iskolai osztályok és tanáraik számára is szervez internetes játékot.
A Hubble több mint 18 éve, 1990-ben indult Föld körüli pályára. Hamarosan meglátogatja az Atlantis űrrepülőgép (STS-125), hogy az űrhajósok elvégezzék rajta az utolsó helyszíni nagyjavítást. Ezután remélhetőleg még legalább 2013-ig működhet a híres űrteleszkóp.
Itthon a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete (MTA KTM CSKI) hirdet pályázatot középiskolai tanulók részére. A pályázaton résztvevő tanulócsoportoknak le kell írniuk, milyen égitestről készítenének felvételt a CSKI Piszkéstetői Obszervatóriumának Schmidt-teleszkópjával. A nyertes csapat lehetőséget kap a megfigyelés elvégzésére. Itt tehát nem űrtávcsőről van szó, de Magyarország egyik legnagyobb teleszkópjáról. Ráadásul nem is csak a megjelölt célpontok közül kell választani, hanem szabad a fantázia! A pályázók további információkat, tanácsokat, feltételeket a CSKI honlapján találnak. A beadási határidő: 2009. május 15.
Az űrteleszkóp irányítását – ha jelképesen is – idén április előtt kapja meg a publikum. A NASA ezzel csatlakozik a „100 óra csillagászat” elnevezésű, világméretű eseménysorozathoz (április 2-5.). A szavazás során hat különböző, előre kijelölt objektum közül lehet választani. Ezek érdekessége, hogy eddig még nem szerepeltek a Hubble célpontjai között. A legnépszerűbbnek bizonyuló célpontról készített nagyfelbontású felvételt a nagyszabású világesemény alatt hozzák nyilvánosságra. A jelöltek között akad távoli galaxis, csillagkeletkezési hely, de „élete” vége felé közeledő csillag környezete is. A lista az alábbi objektumokat tartalmazza, amelyeknek az éppen aktuális helyezését is megtudhatjuk, ha a szavazás honlapjára látogatunk:
Kapcsolódó cikkek:
Májusban indulhat a Hubble javítása
A Hubble-űrteleszkóp felvétele egy planetáris ködről
Ütköző spirálgalaxisok
Nagykorú lett a Hubble
Kapcsolódó linkek:
Szavazás a Hubble célpontjáról
Határ a csillagos ég - pályázat (MTA KTM CSKI)