Eredményt hirdettek a 4iG nagyszabású műholdas programja jelvényének megtervezésére kiírt pályázaton.
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. 2025 februárjában hirdette meg a HUSAT Mission Patch pályázatot, amelynek célja a HUSAT műholdprogram jelvényének megtervezése volt. A HUSAT program Magyarország és a kelet-közép-európai régió legnagyobb magánfinanszírozású műholdas kezdeményezése, amely egy geostacionárius pályán keringő kommunikációs műhold (HUGEO), valamint további nyolc alacsony Föld körüli pályán működő műholdból álló (HULEO) konstelláció kiépítését és üzemeltetését célozza meg 2032-ig.
A jelvény olyan szimbolikus vizuális elem, amely hagyományosan az űrküldetések és űrprojektek ikonikus jelképévé válik, vizuálisan közvetíti a céljukat, jelentőségüket, és erősíti az összetartozás érzését a projekt résztvevői között. A HUSAT küldetés jelvényével szembeni elvárás volt, hogy megjelenjen rajta a HUSAT név, a program magyar vonatkozása, valamint jól használható legyen digitális platformokon, illetve különböző fizikai hordozókon is, mint például hímzett jelvényként, matricaként vagy ajándéktárgyakon.
A mission patch tervezésére kiírt pályázatot két kategóriában hirdette meg a vállalat:
A beérkezett pályaműveket egy öttagú szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai között Alföldi György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánja, valamint Felsmann Tamás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense is közreműködött. A további ítészek: Sárhegyi István, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója, Elkán Péter a 4iG Nyrt. csoport vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója, valamint Abay Bálint, a Remred Zrt. marketingvezetője. A pályázatok értékelése során kiemelten fontos szempontok voltak a kreativitás, eredetiség, esztétikai minőség, technikai megvalósíthatóság.
A pályázat fődíjasai kategóriánként bruttó 1-1 millió forintos díjazásban részesültek. A szakmai zsűri ezen kívül további különdíjakat is odaítélt a kiemelkedő alkotások készítőinek. Az ünnepélyes díjátadót 2025. március 14-én tartották a 4iG Csoport székházában, ahol a nyertes és különdíjas alkotásokat is bemutatták. (Forrás: 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. sajtóközlemény)
Kapcsolódó cikkek:
Ügynökségek nem vehettek részt a pályázaton.
4iG Space and Technology
Alapkőletétel Martonvásáron