Az 1985-ben végrehajtott STS-61-A kódnevű űrrepülés több tekintetben is különlegesnek számít.
1985 őszén még úgy tűnt, hogy a NASA űrrepülőgép-programja sínen van, alig lehetett csak érezni a közeledő tragédiát megjövendölő szellőket. Az Igazgatóság Challenger nevű űrrepülőgépe (bár ekkor ezt még nem tudhatták) utolsó sikeres küldetésére készült 1985 októberében, a NASA egy minden addigit felülmúló programmal kívánta bizonyítani a közvélemény számára a Space Shuttle kvalitásait.
A repülés elsődleges újdonsága az volt, hogy a tudományos programot nem a NASA, de nem is az amerikai Védelmi Minisztérium (DoD, Department of Defense) finanszírozta és bonyolította le, hanem egy „idegen” ország, az akkori Nyugat-Németország, közkeletű elnevezésén az NSZK. A repülésre egy nyolc főből álló legénységet neveztek ki, ez egy olyan rekord, amit mind a mai napig tart a Challenger eme kilencedik repülése. Soha azelőtt és soha azóta nem repült semmilyen űrhajó nyolcfős vagy annál népesebb legénységgel az emberes űrhajózás története során (az amerikai űrrepülőgépek legénysége általában hét főből áll). A nyolc főből egy holland, kettő pedig német űrhajós volt.
A Challenger legénysége. A hátsó sorban állnak balról jobbra: Steven Nagel pilóta, Guion Bluford küldetés-specialista, Ernst Messerschmid rakományfelelős (Nyugat-Németország), Wubbo Ockels rakományfelelős (Hollandia). Az első sorban állnak balról jobbra: Reinhard Furrer rakományfelelős (Nyugat-Németország), Bonnie Dunbar küldetés-specialista, James Buchli küldetés-specialista és végül, de nem utolsó sorban Henry Hartsfield parancsnok.
A Challenger önálló űrrepülésre indult, a rakterében szállítva az európai fejlesztésű, Spacelab D-1 nevű „fedélzeti űrállomást”, ami csak az űrrepülőgép rakterében volt életképes, viszont többször felhasználhatósága miatt praktikus eszköznek bizonyult (az NSZK a Spacelab fejlesztésében is komoly részt vállalt). A hét napos űrrepülés során összesen 75 különféle kísérletet kívántak elvégezni, valamint egy műhold raktérből történő pályára állítása is szerepelt a műveleti tervben.
A legénység munka közben, a Spacelab belsejében.
Az űrrepülőgép nyolcfős legénységével 1985. október 30-án emelkedett fel a világűrbe, a hagyományosnak számító 39A jelű indítókomplexumról startolva. A legénység két váltásra osztva napi 24 órán át dolgozott a Spacelab belsejében, valamint sikeresen útjára bocsátották a műholdat a sikló rakteréből. További érdekesség, hogy az űrrepülés során a legénység tudományos munkáját nem a NASA valamelyik központjából irányították, hanem a München közelében fekvő Oberpfaffenhofenben található kutatóközpontból, amelyet a Német Űrkutatási Központ (DLR) üzemeltet. Ez azonban semmiféle nehézséget sem hozott a legénység számára, nem volt gond a kommunikációval.
Miután teljesítették a kitűzött célokat, egy hét világűrben való tartózkodás után a Challenger űrrepülőgép visszatért a Földre, 1985. november 6-án, és sikeresen landolt Kaliforniában, az Edwards támaszpont 17-es számú kifutópályáján. (Képek és forrás: NASA)
...avagy mi lett volna a Hubble-űrteleszkóp sorsa, ha a Columbia katasztrófája sohasem történik meg.
