Éppen egy évtized telt el a Japánt sújtó, 2011. március 11-i földrengés és az azt követő cunami óta.
A 9,1 magnitúdós rengés a tengerfenéken, Tóhoku régió partjaitól 70 kilométerre pattant ki. Ez volt a rendszeres feljegyzések 1900 körüli kezdete óta Japán történetében a legerősebb, a világon pedig a negyedik legerősebb földrengés. A rengést követően egy órán belül elérte Japán keleti partvidékét az 5–10 méter magas hullámokkal érkező cunami, elöntve a tengerparti településeket. Miyako városánál (Ivate prefektúra) a szárazföldre benyomuló víz a 40,5 méter tengerszint feletti magasságú területekig ért el. Sendai közelében a víz a tengerparttól 10 kilométer távolságig nyomult be a szárazföldre.
Az USA Geológiai Szolgálata mérései szerint a földrengés hatására Honsú szigete 2,4 méterrel keletebbre tolódott, a tengerpart pedig több mint 400 kilométer hosszon 0,6 méterrel lejjebb süllyedt. A cunami 2000 kilométer hosszú partszakaszon okozott károkat, és Ivate, Mijagi és Fukusima prefektúrákban több mint 400 négyzetkilométer területet öntött el. A legnagyobb pusztítást Rikuzentakata városban (Ivate) okozta, az addig 23 ezer lakosú várost szinte teljesen elpusztította a cunami. A pusztítás mértékét és a helyreállítást érzékeltetik a NASA Terra műholdjának japán–amerikai ASTER (Advanced Spaceborne Thermal Emission and Reflection Radiometer) sugárzásmérőjével a városról és környékéről 2007-ben, 2011-ben és 2021-ben készített felvételek. A hamisszínes képeket az infravörös, vörös és zöld hullámhosszakon készített felvételek egyesítésével hozták létre, hogy könnyebben meg lehessen különböztetni a vízfelületeket, a vegetációt és a városi infrastruktúrát. A 2011-es felvételen a kékeslilának látszó területeket elöntötte vagy letarolta a vízhullám.
A 2011-es cunami Rikuzentakata városban több mint 1700 halálos áldozatot követelt (a város lakosságának 8%-a), és az épületek 80%-át romba döntötte. A tizenhetedik században az árapály hatásának csillapítására telepített Takatamatsubara fenyőerdő több mint 70 000 fáját kidöntötte a cunami. A területet elöntő víz hetekig megmaradt a környező rizsföldeken és más mezőgazdasági területeken.
A NASA Terra műholdjának japán–amerikai ASTER sugárzásmérőjével Rikuzentakata városról és környékéről 2007. március 1-jén, 2011. március 14-én, azaz három nappal a katasztrófa után, és 2021. február 28-án készített felvételek. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens; adatok: NASA/METI/AIST/Japan Space Systems és U.S./Japan ASTER Science Team)
Egy évtizeddel a pusztítás után még mindig folyik a helyreállítás. Két kilométer hosszan újjáépült a Rikuzentakatát védő, 12,5 méter magas betonfal. (Tóhoku régió partvidékén több mint 430 km hosszan épült védőfal.) Az új épületek építése előtt 10 méterrel megemelték a talajszintet. A helyi hatóságok 2017-ben indították el azt a projektet, amelynek keretében a város tengerpartja mentén 40 000 facsemetét ültetnek.
A Japán Újjáépítési Ügynökség adatai szerint országosan csaknem 400 000 épület dőlt romba vagy szenvedett helyrehozhatatlan károkat, míg további 750 000 károsodott. Csaknem 16 000 ember halálát követelte a természeti katasztrófa, miközben 2500 főt még mindig eltűntként tartanak nyilván. A fukusimai atomerőműben okozta károk és azok következményei közismertek. A cunami következtében a sós tengervíz több mint 21 000 hektár mezőgazdasági területet öntött el, amelynek egy részét sikerült művelésre alkalmassá tenni, más része viszont parlagon maradt. A Világbank szakértőinek becslése szerint ez volt a világtörténelem legnagyobb anyagi kárt okozó természeti katasztrófája, egyes becslések szerint Japán eddig közel 300 milliárd dollárt költött a helyreállításra. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Egy földrengés és szökőár anatómiája (1. rész)
Egy földrengés és szökőár anatómiája (2. rész)
Egy földrengés és szökőár anatómiája (3. rész)
A japán földrengés és cunami pusztítása műholdképeken
A japán földrengés hatása az űrállomásig ért
Tíz évvel a cunami után (NASA Earth Observatory)
A NASA EO képgalériája a 2011-es Tóhoku-földrengés okozta pusztításról
Érdekes képet készített egy űrfelvételekről jól ismert tájról a Nemzetközi Űrállomás egyik űrhajósa.
