Az ExoMars TGO űrszondája egy a Mars magas déli szélességei mentén található kráterről készített látványos felvételt. A képnek magyar vonatkozása is van.
Az európai és orosz együttműködésben készült ExoMars 2016 tavaszán indult, és annak az évnek az őszén érkezett a vörös bolygóhoz. A kettős küldetésből a Schiaparelli leszállóegység végül szerencsétlenül járt, a Trace Gas Orbiter (TGO) keringő űrszonda viszont rendben pályára állt a Mars körül. A TGO elsődleges feladata a légkör összetételének vizsgálata, különös tekintettel a benne kis koncentrációban, nyomokban előforduló egyes gázokra. Az ExoMars TGO szondájának kezdeti elnyúlt, több mint négy napos keringési idejű pályáját a felsőlégkörben történő fokozatos fékezésekkel alakították át olyanra, hogy idén februárra elérték a kb. 400 km felszín feletti magasságban húzódó körpályát.
A légkör összetételét mérő két színképelemző műszer mellett az űrszonda fedélzetén repül a CaSSIS (Colour and Stereo Surface Imaging System) kamerarendszer is. A svájci vezetésel készült berendezésről korábban mi is megírtuk, hogy fedélzeti szoftverrendszere magyarországi, az SGF Kft-nél dolgozó szakemberek munkáját dícséri. Nyugodtan mondhajtjuk tehát, hogy nélkülük nem jöhetett volna létre az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján nemrég publikált szép kép.
A kép eredeti felbontása 4,5 m/pixel, egy 20 km × 8 km-es részletet ábrázol a Mars felszínéből. (Kép: ESA / Roscosmos / CaSSIS, CC BY-SA 3.0 IGO)
A színes kompozit képet három különböző színszűrővel készített felvételek alapján állították össze. A Marson a Sisyphi-fennsík (Sisyphi Planum) területén, 68° déli szélességnél elhelyezkedő kráter délre néző peremét láthatjuk. A Mars déli féltekéjén most késő tavasz van, a CaSSIS a képet szeptember 2-án készítette. A legfeltűnőbb dolog a világos színű, szén-dioxidból álló jéglerakódás. A hidegebb hónapokban a légkörből kifagy a szárazjég, némi vízjéggel együtt. Később, ahogy a Nap ismét egyre magasabbra hág a marsi horizont fölé, a jég elszublimál, felfedve az alatta levő felszínt. A képen látható kráter arról ismert, hogy pereménél jelenleg is változó, aktív, keskeny hasadékok (csatornák) vannak. Ezeket nem folyékony víz, hanem kőzettörmelék alakította ki. A képen is kivehető, ahogy helyenként a jégtartalmú anyag mintegy földcsuszamlás-szerűen beborítja a lejtőt. Könnyen lehet, hogy az évszakos változások is szerepet játszanak e felszíni formák kialakulásában. Ennek a jelenségnek a kutatása is szerepel az ExoMars TGO programjában.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
TGO: a légköri fékezés befejezve
A TGO nekigyürkőzik
A TGO első felvétele a Phobosról
A TGO már látja a Marsot
Schiaparelli: hogy veszett oda?
GYORSHÍR: Elindult az ExoMars 2016
Indításra kész az ExoMars, magyar szoftver a fedélzeten!
Marsi „szempillák”
A Mars dűnefoltjainak újabb magyarázata
Az ExoMars TGO szeptemberi kráterképe (ESA)