Indiától keletre, az Andamán-szigetekhez látogatunk, hogy egy űrfelvétel segítségével megnézzük: nem csak a tenger felszínén, de a mélyben is vannak hullámok!
A NASA Earth Observing-1 (EO-1) műholdja Advanced Land Imager (ALI) berendezésének felvétele az Andamán-tenger egy részletéről, 2007. március 6-án. Lent egy részlet nagyobb felbontással. (Kép: J. Allen, R. Simmon / NASA EO-1 Team)
Az áttekintő kép bal alsó sarkában igazodási pontként (és a legalsó kinagyított részleten) a Barren-sziget, egy vulkáni kúp látható, amelynek aktivitására utal a belőle kiinduló gőz- és füstfelhő. A Barren-sziget az Indiához tartozó Andamán-szigetek egyik legkeletibb tagja. Tőle keletre a Maláj-félszigetig húzódik az Andamán-tenger.
A tengerek és óceánok mélyebb vízrétegeiben is létrejönnek hullámok. Ezeket általában közvetve, az óceáni áramlásokra gyakorolt hatásuk alapján lehet észlelni. A vízfelszínt közvetlenül nem érik el. Hogy ezen a műholdképen mégis láthatóvá válnak, az a Nap állásának köszönhető. A képkészítés idején a vízfelszínen a napfény épp a detektor irányába tükröződött, ami sajátos csillogást adott a lefényképezett tengernek. A csillogás mértéke attól függ, hogy mennyire sima a felszín. A helyzetet úgy kell elképzelni, hogy a mélységi hullámok völgyeibe beáramlik a felszíni víz, így ott kicsit felkavarodik, kevésbé tükröző lesz. Ezzel szemben a hullámhegyek fölött kisimul, így több napfényt ver vissza a műhold irányába.
Kapcsolódó linkek:
A tengerpartokra nyaralni járók számára ismerős felszíni hullámokat elsősorban a szél, valamint az árapály kelti. Ilyen „szokványos” hullámok mintázata (is) látható az alábbi műholdfelvételen, nagyjából vízszintes irányban végighúzódó finom csíkozás formájában. Azonban egészen más, átlós irányban, a felszíni hullámokra közel merőlegesen húzódó sötét-világos sávokat is megfigyelhetünk a felvétel jobb oldalán.
A belső, mélységi hullámok azért alakulnak ki, mert a tengervíz rétegzett. Az alul levő víz hidegebb, sűrűbb, nagyobb a sótartalma. A sűrűségben és a sótartalomban meglevő különbségek miatt az eltérő mélységű rétegek igazából különböző folyadékként viselkednek. Amikor az árapály hatására a vízszint csökken, a zátonyoknál vagy az óceáni hátságoknál az alsó rétegekben is keletkezhetnek tovaterjedő zavarok, hullámok. Ezeknek a hullámhosszúsága – mint a képről is kivehető – jóval nagyobb, mint a felszíni hullámoké, akár több tíz kilométeres is lehet. A jelenség órákig is tarthat, mire lecsillapodik.
Felszíni és mélységi hullámok az Indiai-óceánon (NASA EO)
A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről készített felvételen a Ligur-tengerről visszaverődő holdfény is látszik.
