A Hubble-űrtávcső ritkán előforduló helyzetben „csípte el” az óriásbolygó Ariel nevű holdját.
Az eddig még soha meg nem figyelt konfigurációban az Ariel – amely az Uránusz nagy holdjai közül a legközelebb kering a bolygóhoz – és az árnyéka is látható. Ez utóbbi a bolygó korongjára vetül a Hubble felvételén. Az Uránuszon tartózkodó képzeletbeli megfigyelő egy napfogyatkozást láthatott volna. Ott azonban ez a jelenség meglehetősen ritka! Az Uránusz forgástengelye ugyanis a Nap körüli pályájának síkja közelében áll. (A 84 éves uránuszi év során egyszer az egyik, másszor a másik pólus van kitéve az állandó napsütésnek, az évszakok csak igen lassan változnak.) A holdak ugyanakkor ott is a bolygó egyenlítőjének síkjában keringenek. Így a fogyatkozáshoz kedvező alkalom – amikor a Nap, egy hold és a bolygó közel egy egyenesbe esnek – 42 évenként áll elő. A földi távcsövek 1965 környékén még nem voltak olyan jó felbontásúak, hogy ilyen holdátvonulásokat meg lehetessen figyelni velük.
Erre a képre az összehasonlítás kedvéért a Földet és a Holdat is berajzolták méretarányosan. Az Uránuszról készült kép hamis színezésű, három különböző, a közeli infravörös tartományba eső hullámhosszon kapott felvételből keverték ki.
A következő időszakban a többi nagy hold, az Umbriel, a Titania és az Oberon, valamint a kisebb kísérők pályáit is „élükről” láthatjuk majd.
Kapcsolódó linkek:
Az Uránusz és az Ariel képéről (Spaceflight Now)
Már csak két nap van hátra a nevezetes eseményig...
