Start előtt. (Kép: NASA KSC)
A Dragon-1 űrhajó alacsony (kb. 300 km-es) Föld körüli pályára áll, ahonnan – miután elválik a hordozórakéta második fokozatától – mindössze két-három teljes keringés után tér vissza. A repülés célja a kommunikációs, navigációs és manőverező rendszerek működőképességének igazolása, tesztelése. A visszatérő kapszula ejtőernyős fékezés után a Csendes-óceán vizébe csobban. A kijelölt célterület Mexikó nyugati partjaitól kb. 800 km-re nyugatra található. A tervezett teljes repülési idő mintegy 3,5 óra.

A Dragon-1, a rakétára szerelés előtt. (Kép: SpaceX)
Elon Musk, a SpaceX alapító tulajdonosa kifejtette, hogy ha a Dragonnal ez a kísérlet – vagy valamelyik következő – sikerül, új időszámítás kezdődik az űrutazások történetében. Az amerikai űrrepülőgép három évtizeddel ezelőtti bemutatkozása óta ez lesz az első eset, hogy emberek szállítására alkalmas új amerikai űrjárművet próbálnak ki. Ráadásul a Dragon a magánszektor fejlesztése, még ha a NASA révén költségvetési pénzeket is felhasználnak majd hozzá. Eddig mintegy 600 millió dollárba került a Dragon és a felbocsátására alkalmas Falcon-9 rakéta megvalósítása, a SpaceX 2002-es alapítása óta. Az amerikai űrhivatal a közeljövőben Dragon űrhajókat is fel szeretne használni a Nemzetközi Űrállomás ellátására, a remények szerint később űrhajósok utaztatására is. A teherváltozatból 2016-ig legalább 12 példány repülhet majd.

A Dragon űrhajó belseje, illetve méreteinek összehasonlítása más korábbi és jelenleg is szolgálatban levő űrjárművekéivel. (Kép: Karl Tate / Space.com)
Frey Sándor
Kapcsolódó cikkek:
Elindult az első Falcon-9 rakéta
Egy nagyszerű kezdet
A történelmi út vége
Jöhet a második
Magán-teherűrhajókkal az űrállomáshoz
Egy megvalósuló nagyszerű lehetőség
Kapcsolódó linkek:
A Dragon-1/Falcon-9 start (Spaceflight Now)

Megosztás:

