Miközben nálunk is egyre drágul az autókba szánt üzemanyag, egy kanadai cég műholdak számára készült „töltőállomást” készül telepíteni geostacionárius pályára. Már meg is van az első reménybeli vásárló: az Intelsat.
A kanadai cég évek óta dolgozik már ezen a programon, de addig nem szerettek vola nagyobb befektetést tenni, amíg egy biztos vásárló fel nem bukkan – hiszen a Föld felszínétől 36 ezer km-re nagyon kevés az esélye, hogy egy ügyfél véletlenül a töltőállomásra téved...
Az Intelsat a hírek szerint mintegy 280 millió dollárt szán az üzletre, de ennek a legnagyobb részét majd csak „tankolás után” fizeti ki, vagyis ha a technológia valóban működőképesnek bizonyul. Az üzemeltetők eddig nem voltak feltétlenül lelkes hívei az utántöltésnek. Tény, hogy a meghosszabbított élettartamú műholdakkal pénzt takarítanak meg, hiszen későbbre halasztható az új űreszközök legyártása és költséges pályára állítása. Manapság a távközlési műholdak jellemzően 15 éves névleges élettartamra készülnek. Ugyanakkor ha ezt az élettartamot a hajtóanyag-tartály feltöltésével meg tudnák duplázni, az nem lenne feltétlenül optimális megoldás. Egyrészt a fedélzeti berendezések elöregedhetnek, idő előtt felmondhatják a szolgálatot. Ilyen esetben az utántöltött üzemanyag kárba vész. Másrészt 30 év a technológiai fejlődés szempontjából igen hosszú: ennyi idő alatt már érdemes felfrissíteni a műholdflottát új, korszerű, nagyobb teljesítményű eszközökkel.
Az űrbeli töltőállomás (balra) és az üzemanyag-utánpótlásért érkező műhold (jobbra) a Föld körüli pályán. (Fantáziakép: MacDonald, Dettwiler and Associates Ltd)
Az utántöltési módszerrel kapcsolatban még van néhány nyitott kérdés. Például az, hogy kié a felelősség a geostacionárius zóna „beszennyezéséért”, ha a két űreszköz – a tartály és a feltöltendő távközlési hold – közeledése, kapcsolódása során űrszemét keletkezésével járó baleset történik. Maga a kiszolgáló műhold (Space Infrastructure Servicing, SIS) ugyanakkor nem pusztán utántöltésre, de egyfajta mozgó gyorsszerviz céljára is használható volna. Közelről megvizsgálhatna, elvontathatna elromlott műholdakat. Esetleg kisebb javítások elvégzésére is képessé tehető, s ebből a célból robotkart is vinne magával. Ilyen értelemben tehát lassítaná az űrszemét képződését.
A tervek szerint a bemutatkozó repülés Proton hordozórakéta segítségével indulna 2015-ben. A starttömeg a 2 tonna üzemanyaggal együtt kb. 6 tonna lenne. Az utántöltés koncepciója nem teljesen új: 2007-ben az Orbital Express amerikai katonai űrkísérletben már kipróbálták. Az akkor alkalmazott robotkart is az MDA készítette.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A távközlési mesterséges holdak egyik legnagyobb üzemeltetője, az Intelsat a minap szerződést kötött a kanadai MDA vállalattal, amely a műholdutántöltő állomás ötletének kidolgozója. Az elképzelés szerint 2000 kilogrammnyi rakéta-hajtóanyagot vinne magával a különleges űreszköz – az Intelsat most ennek a mennyiségnek a felét kötötte le saját műholdjai számára. A számítások szerint ezzel a már pályán levő, egyébként megfelelő műszaki állapotban levő távközlési holdjai közül 4-5-nek a hasznos élettartamát hosszabbítanák meg 2-4 évvel. Rakéta-hajtóanyagra azért van szükség, mert a műholdak megfelelő pályán való tartásához, esetleg más geostacionárius pozícióba való átirányításához manővereket kell végezni.
Véget ért az Orbital Express kísérlet
Az Intelsat műholdjai utántöltésére szerződött (Space News)
A keringő töltő- és javítóállomás tervéről (Space.com)
Az Apollo-1 űrhajósainak halála irányította a figyelmet a tűzbiztos ruhaanyagra, amely az 1980-as évektől kereskedelmi forgalomba is került, s mára már számos helyen sikerrel alkalmazzák.
