V. Remek (jobbra) orosz társával, A. Gubarevvel az űrállomáson.
Az első cseh űrhajós, Vladimír Remek 1978-ban hat napot töltött a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén. Érdekesség, hogy ezzel a repüléssel Csehszlovákia lett a harmadik állam a világon – a Szovjetunió és az Egyesült Államok után –, amelynek polgára Föld körüli pályára juthatott. Remek űrutazása során összesen hét csehszlovák kísérletet hajtottak végre, volt köztük csillagászati, élettudományi és anyagtudományi is.
Csehszlovákia ugyanakkor saját maga is készített mesterséges holdakat. A Magion sorozat olyan kis méretű műholdakból állt, amelyeknek a feladata a Föld közvetlen környezetének, a Nap-Föld kapcsolatnak, az elektromágneses hullámok terjedésének kutatása volt. A Magion-1 1978-ban startolt, majd több évnyi szünet után még négy műhold repült, 1989 és 1996 között.

A 30 × 30 × 16 cm-es Magion-1 1978-ban indult, az Interkozmosz-18 műhold „hátán”, s közel 3 évig maradt működőképes, a magnetoszférát és az ionoszférát kutatva.
A legösszetettebb űrberendezés, amelyet Csehszlovákiában készítettek, az űreszközök térbeli stabilizálását biztosító ASP (Automated Stabilised Platform) volt. Megépítésében nem kevesebb mint 60 kutatóintézet és vállalat vett részt. A platform repült a két szovjet Vega űrszondán, amelyek a Vénuszt és a Halley-üstököst látogatták meg, s 1989-ben a Mir űrállomásra is felszerelték.
A cseh műszerépítési sikertörténetek közé tartoznak az érzékeny mikro-akcelerométerek (gyorsulásmérők), amelyek segítségével a műholdakra ható nagyon kis erők (pl. légköri fékeződés) hatása mérhető. A 2003-ban indult cseh MIMOSA miniműhold „lelke” is egy cseh cég által kifejlesztett gyorsulásmérő. A MIMOSA a műholdra ható, nem gravitációs eredetű erőhatásokat kutatja 1600 km-es magasságig. Az elmúlt években készült cseh berendezések közül érdemes még megemlíteni az amerikai MTI holdra szerelt röntgen-színképelemzőt (2000) vagy a francia Demeter holdra került plazmamérő berendezést (2004). A cseh űrkutatás profiljából nem hiányoznak az anyagtudományi, orvosbiológiai, űrtávközlési, navigációs meteorológiai és távérzékelési témák sem.

Fantáziarajz a Föld körül keringő MIMOSA (Microaccelerometric Measurements of Satellite Accelerations) műholdról.
Kétrészes cikkünk folytatásában a Cseh Űrkutatási Irodáról lesz szó.
Frey Sándor
Kapcsolódó cikkek:
Bemutatjuk... a román űrkutatást (1. rész)
Bemutatjuk... a román űrkutatást (2. rész)
Csehország és az ESA
Bemutatjuk... a cseh űrkutatást (2. rész)

Megosztás:

