Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A Proton 40 éves
Kontinensünk űrtörténelme, Európa igáslovai a világűrben, A Szaljutok és a Mir - 2005.07.16 16:12.

Az oroszok mai nagyrakétájának, a Proton hordozórakétának 1965. július 16-án volt az első sikeres startja.

Negyven évvel ezelőtt a kétfokozatú Proton hordozórakéta vitte pályára a 12,2 tonna tömegű, kozmikus sugárzást kutató Proton-1 szovjet műholdat. A startra Bajkonur Űrrepülőtérről került sor. Ebből a típusú műholdból még kettő került 200-600 km magasságú Föld körüli pályára.

Amikor 1968-ban a háromlépcsős rakétával már 17 tonnás műhold került pályára, akkor sokan azt gondolták, hogy a Proton-K-val küldenek majd űrhajósokat a Holdhoz a szovjetek. Igaz akkor fejlesztettek egy-, két- és háromszemélyes Hold- és katonai űrhajót a Szovjetunióban, de személyzetes indításukra soha nem került sor, mert a Proton rakéta mérgező hajtóanyaga – egy baleset során – veszélyeztethette volna az űrhajósok életét.

A Proton rakétacsaládot azóta több száz űreszköz indítására használták, melyek között Hold- és bolygószondák (Lunák, Venyerák, Marszok, VEGÁ-k), űrállomások, űrhajók és modulok (Szaljutok, Zondok, Mir, Kvant, Zarja, Zvezda), valamint több nehéz katonai műhold is szerepelt.

A Proton ma is használatos változata 200 km-es Föld körüli pályára 22 tonna, geostacionárius pályára pedig 2-3 tonna hasznos tömeget indíthat. Ez az orosz asztronautika nemzetközi célokra is használható legnagyobb hordozórakétája, amelynek a Bajkonur Űrrepülőtéren két indítórendszere is működik.


A Proton hordozórakéta négy változata. A Proton alapváltozatot 1965-66-ban, a Proton-K háromlépcsős és DM-gyorsító fokozatú változatát 1967-2000 között, a Briz-M gyorsítójú változatot 2001 óta használják űreszközök indítására


A Proton hordozórakéták gyártása


A Proton-1 kozmikus sugárzást vizsgáló műhold: 1, 6 - antennák, 2 - Nap-érzékelők, 3 - műszeres rész, 4 - árnyékoló henger, 5 - ionizációs kaloriméter, 7 - az energiarendszer tartóváza, 8 - napelemtáblák


A Proton hordozórakéta legújabb változata az indítóhelyen Bajkonurban


A Proton a szerelőállvánnyal

Horváth András

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Kontinensünk űrtörténelme
20 éve indult a Giotto a Halley-üstökös felé - 2005.07.02.
Az első európai üstökösszonda 1985. július 2-án startolt, majd alig egy év múlva kevesebb mint 600 km-re megközelítette a híres üstököst. Sőt 1992-ben még egy „jutalomjátékra” is futotta...
Tovább a cikkhez

20 éve indult a Giotto a Halley-üstökös felé

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google