Az első európai üstökösszonda 1985. július 2-án startolt, majd alig egy év múlva kevesebb mint 600 km-re megközelítette a híres üstököst. Sőt 1992-ben még egy „jutalomjátékra” is futotta...
A Halley-üstökös 1986-os napközelsége soha nem látott aktivitásra ösztönözte a világ űrkutató nagyhatalmait.
A szovjetek két szondát indítottak (VEGA-1 és -2), amelyek először a Vénuszt is szemügyre vették. (A VEGA
programból magyar kutatók, a KFKI és a BME kutatói is kivették a részüket.) A japánok két kis szondát
(Szakigake és Szuiszei) szenteltek a Halley-nek. Az amerikaiak – bár külön e célra nem építettek
űreszközt – az ISEE-3 napszélkutató szondát ICE-re átkeresztelve „irányították át” a
feladatra. (Végül ez a szonda volt az első az űrtörténelemben, amely egy üstököst, a Giacobini-Zinnert
megközelítette.)
A Halley-üstökös 1986-os napközelsége alkalmából kiadott magyar bélyegsorozat. A Giotto-bélyeg a bal
alsó sarokban látható. A páduai Santa Maria all Arena kápolna XIV. század eleji freskóján, amelyet Giotto di
Bondone festett, a művész a betlehemi csillagot az 1301-ben visszatért Halley-üstökössel azonosította.
Az ESA Giotto szondája épp húsz éve indult Kourou-ból Ariane-1 rakétával. 1986. március 13-án lépett be a
Halley-üstökös kómájába, ahol képeket készített és fizikai méréseket végzett. Az alábbi képen az üstökös kb.
16 × 8 × 8 km-es magja látható. A nagy (közel 70 km/s) relatív sebességgel becsapódó
porrészecskék miatt kevés remény volt arra, hogy az űreszköz épségben átvészeli a megközelítést. A tizenegy
fedélzeti műszerből nyolc mégis üzemképes maradt - sajnos a kamera nem. Mindennek jóval később lett csak
jelentősége, hiszen a szondát röviddel a Halley vizsgálatának befejezése után kikapcsolták, hibernálták.
Mivel az eredeti 68 kg hajtóanyagnak csak mintegy tíz százaléka fogyott el, a pályát módosították. Ekkor már
vizsgálták a szakértők egy meghosszabbított küldetés lehetőségét...
Napra pontosan 5 évvel a start után, 1990-ben a Giotto mintegy 23 ezer km-re megközelítette a Földet, hogy a
hintamanőver révén friss lendülethez jutva elinduljon második célpontja, a Grigg-Skjellerup-üstökös felé. Ez
egy viszonylag jól ismert üstökös volt, amelyet alig két héttel napközelsége előtt, aktivitásának csúcsán
lehetett elérni. A Halley-vel ellentétben az üstökösöknek egy másik, kevésbe aktív típusát képviselte. A
szonda földközelsége idejére újra fel kellett éleszteni a fedélzeti berendezéseket, ami nem volt
rutinfeladat, hiszen a nagy átmérőjű antennája nem mutatott a Föld felé. Végül a NASA hatalmas, 70 m-es DSN
(Deep Space Network) rádióantennái segítségével juttattak parancsokat a mindössze 20 cm-es kisebbik
fedélzeti antennán keresztül az űrszondára. A négy éves kényszerpihenő sem múlt el nyomtalanul, az
akkumulátorok szavatossági ideje például rég lejárt, használhatatlanok voltak. A napelemeket viszont rendben
találták. 1990. július 23-án újra hibernálták a szondát, hogy két évig zavartalanul folytathassa útját a
második célpont felé.
E sorok írójának maradandó élménye volt, amikor 1992-ben az ESA ösztöndíjával a darmstadti irányító
központban (ESOC) dolgozott, s július 10-én személyesen részt vehetett a Grigg-Skjellerup megközelítése
alkalmából rendezett „házi ünnepségen” és közvetítésen. Az ESOC szakemberei sokat dolgoztak a
szonda felélesztésén, ezért érthető volt az az emelkedett hangulat, ahogyan a sikerről szóló híreket
fogadták. A tervek szerint az üstököst a lehető legjobban meg kellett közelíteni. Elvileg akár az ütközést
sem zárták ki, persze ennek minimális volt a valószínűsége. (Még két nap, és a NASA Deep Impact szondája
remélhetőleg megvalósítja ezt a fajta – ezúttal célzott – találkozást a Tempel-1-gyel!)
Működő kamera híján a Grigg-Skjellerup magjától való távolságot csak becsülni lehetett, az kb. 200 km volt a
legnagyobb közelség idején (kevesebb tehát, mint a Halley-üstökösnél). A megközelítés előtt, alatt és után
mérték a mágneses teret, vizsgálták az üstökös környezetében levő gázt és port. Kiderült például, hogy a
kóma jóval nagyobb volt, mint gondolták. Érdekesség, hogy a pordetektor csak a legnagyobb közelség után 10
másodperccel észlelte az első beütést, akkor viszont egy 30 milligrammos, 3 mm-es „óriási”
szemcse találta el.
Teljesítménye alapján a Giotto egy rendkívül sikeres űrszonda volt. Ami pedig a Grigg-Skjellerup menetrenden
kívüli vizsgálatát illeti, minden bizonnyal a legolcsóbb bolygóközi küldetés is! Az európai űrkutatók pedig
kedvet kaptak az üstökösök tanulmányozására - ezt a tavaly indult nagyszabású Rosetta-program bizonyítja. Kapcsolódó cikkek:
AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (30. rész): A világ nagyhatalmai egy célért – külön-külön
A Szputnyik-1 után alig két év telt el, amikor az űrnagyhatalmak célpontja a Hold lett. A versengés célja egy űrszonda eljuttatása lett a Holdra. Persze ez akkoriban még csak egy becsapódással érhetett véget, de mégis lélektani jelentősége volt, kinek a szondája váj először krátert a Hold köntösén. 
