Majd ha a csillagok állása kedvező?

Pontosabban: majd ha a csillagok mozgása a Tejútrendszeren belül. Egy mostanában megjelent tanulmány szerint az a megoldás a Fermi-paradoxonra,...

...hogy mivel a csillagok mozognak egymáshoz képest, ezért egy, a Galaxisunkat meghódítani akaró civilizációnak érdemes akár millió éveket is várnia egy számára vonzó bolygó esetén, hogy közel kerüljön hozzá. Ezek szerint azért „nincsenek még itt”, mert eddig nem voltak kedvezőek a feltételek (vagy sokkal korábban voltak azok, és ezért nem tudunk a dologról).

Egy Geoffrey Landis nevű kutató persze már korábban felvetette – ez az ún. perkolációs elmélet –, hogy talán azért nem találjuk az idegenek nyomait a környezetünkben, mert mint ahogy ha kávét öntünk az itatóspapírra, akkor mindig maradnak rajta fehér foltok, hasonlóképpen: ha minden leszármazott civilizáció maga dönt a hódításról (már csak azért is, mert a távolságok miatt az anyabolygó nem igazán tud beleszólni), és ha nem 1 a valószínűsége, hogy folytatják a kolonizálást, akkor lesznek helyek, ahová sosem jutnak el. Ehhez képest a mostani tanulmány fő szerzője, Jonathan Carroll-Nellenback annyiban mindenképpen újat hoz a Galaxis lehetséges kolonizációjával foglalkozó „Auróra-elméletében”, hogy a Tejútrendszer csillagainak mozgásával is számol. Az viszont semmiképpen sem előrelépés, hogy olyan feltételezésekkel is él, amelyek legalábbis megkérdőjelezhetőek.

(A kép forrása)

Így például azzal, hogy hogy egy civilizáció képes is és hajlandó is nagyságrendekkel több időt várni arra, hogy az adott bolygó közelébe kerüljön, mint amióta egyáltalán a modern ember létezik. Itt az a gond, hogy ha ekkora időtartamokról beszélünk, akkor nem csak abban nem lehetünk biztosak, hogy egy célkitűzés ennyi időn belül fennmarad, de abban sem, hogy azok, akik majd végrehajtanák, biológiailag ugyanahhoz a fajhoz fognak tartozni, mint azok, akik kitalálták. Elvégre 1 millió éve az emberelődök sem voltak mai értelemben vett emberek. Vagyis ez a modell ki nem mondva bár, de amellett érvel, hogy léteznek, mondhatni, fajokon keresztül átívelő célkitűzések.

A probléma gyökerei abban keresendőek, hogy miként a szerző fogalmaz, „megpróbáltunk a lehető legkevesebb szociológiai feltételezéssel élni”, ami azt jelenti, hogy egy olyan elképzeléssel álltak elő, amely úgy kívánja megmagyarázni, hogy miként viselkedhet egy idegen civilizáció, hogy nem foglalkozik azzal, hogy miként viselkedhet (ugyanis ezt a tényezőt figyelmen kívül hagyja). Majd pedig arra hivatkozva, hogy a szociológiát/viselkedést mint tényezőt nem vették figyelembe, kijelenti, hogy legalábbis elképzelhető (illetve, ha a Fermi-paradoxon magyarázatául szánják, akkor biztosan az), hogy értelmes lények ilyen léptékű vállalkozásokba vágnak bele. Értsd: úgy próbálunk egy hipotetikus társadalom viselkedéséről beszélni, hogy nem vesszük figyelembe, hogy társadalomról van szó.

Innentől kezdve annak a feltételezése is belefér (elvégre a motivációval nem foglalkozunk, tehát az nem jelenik meg problémaként), hogy a homo erectus meg a homo sapiens ugyanazon célok elérésére törekszik (amelyre egyébként a mai ember egyelőre még véletlenül sem).

A képet árnyalja, hogy attól, hogy egy előember meg közöttünk több, mint valószínűtlen a „célátvitel”, elvileg nem lehetetlen, hogy a mai és a jövő embere viszonyában más lesz a helyzet, de ezt mindenki ítélje meg maga. Számomra a fentebbi, a Fermi-paradoxon megoldására szánt elképzelés inkább arra példa, hogy milyen problémákhoz vezet, ha megpróbáljuk teljesen figyelmen kívül hagyni a társadalomtudományt, miközben arra próbálunk következtetni, hogy miként viselkedhet egy társadalom. Még ha egyelőre nagyon is hipotetikus, idegen társadalomról van is szó.

Kapcsolódó cikkek:
Fermi-paradoxon: de hol vannak néhányan?
Fermi-paradoxon: exponenciális növekedés helyett
Városállam a birodalom helyett?
Kopernikusz és a földönkívüliek

Kapcsolódó linkek:
Az Auróra-elméletről (Business Insider)