Amint a hatvanas évek közepén megvalósult a NASA eddigi legnagyobb létesítményi beruházása, és felépült a járműszerelő csarnok és a két Saturn-V indítóállás, a terület elnyerte a ma is ismert alakját.
A légierő bázisa a Canaveral-foki kikötőtől indul, az indítóállások a tengerparton sorakoznak. Délről észak felé haladva növekszik a sorozatszámuk (tehát az 1-es számú indítóállás van a legdélebbre). Amikor a NASA két új gigantikus indítóállása is elkészült a saját felségterületén, a 39A illetve a 39B kódnevet adták az új létesítményeknek, illeszkedvén ezzel a légierő sorszámozási rendszeréhez: az 1-estől a 37B indítóállásig mindegyik a légierő területén van, a tervezett 38-as indítóállás nem épült meg. Eredetileg a NASA csapata úgy tervezte, hogy legalább három indítóállást építenek a Saturn-V számára, így elkészültek a 39C indítókomplexum tervei is. Sőt még egy esetleges negyedik és ötödik betonteknő felépítése is szóba került, azonban a Hold elérésért folytatott verseny nem lett olyan szoros, hogy ezeket is meg kelljen építeni (a 39B így is pazarlásnak bizonyult).
Később a légierő bővítette a saját indítókapacitását. Kihasználva a 37B és a 39A közötti hatalmas szabad területet, felépítette a 40-es, 41-es, 43-as, 45-ös, 46-os és 47-es indítóállásokat. De mivel ezek az újonnan felépített startlétesítmények a 39-es indítóállásoktól délre találhatóak, megtörik az a sorszámozási szisztéma, amihez még a NASA is alkalmazkodott, amikor a saját két indítóállásának elnevezéséről kellett dönteniük.
Az évtizedek során a légierő legtöbb indítóállását kivonták szolgálat alól, ma már többségük inaktívan őrzi egykor szebb napjaik emlékét. A NASA indítóállásai pedig 1976 után átépítésre kerültek a Space Shuttle számára, a jövőben pedig a Constellation program során veszik majd igénybe a derék betonteknők szolgálatait.
Ennyi bevezető után útnak is indulhatunk a napsütötte Florida hurrikánok szaggatta tengerpartján, hogy délről észak felé haladva végigjárjuk ezt a csodálatos helyet, s egy-egy izgalmasabb indítóállásnál megállva megismerhessük annak történetét. Azt, hogy mivel járult hozzá az Egyesült Államok – közvetve az egész emberiség – űrtevékenységéhez.
Legelső megállóhelyük az 5-ös számú indítóállás. A jelenleg inaktív indítópad volt annak idején a Mercury program során a Redstrone rakéták indítóhelye, ahonnan a Mercury hat Redstone-repülését indították. Az utolsó két alkalom volt az USA két első emberes űrrepülése: Alan Shepard és Gus Grissom úgynevezett „űrugrásai” 1961-ben.
Alan Shepard első amerikaiként a világűrbe indul.
Ahogy tovább indulunk, egy sor inaktív indítóhely mellett elhaladva megérkezünk a 14-es startkomplexumhoz. Ez szintén a Mercury programban való részvételével alapozta meg a hírnevét: a program orbitális repüléseihez szolgált kiindulópontként. Innen indultak a Mercury űrhajót szállító Atlas rakéták, majd később, a Gemini program során az Agena névre hallgató „célpont-rakétafokozatot” szállító szintén Atlas rakéták.
A Mercury-Atlas páros startja.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
A floridai űrkikötő (1. rész)
A floridai űrkikötő (3. rész)
A floridai űrkikötő (4. rész)
A floridai űrkikötő (5. rész)
Most induló sorozatunkban egy képzeletbeli utazásra invitáljuk kedves olvasóinkat, amelyben a Florida állambeli űrkikötőn kalauzoljuk végig Önöket.
