Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Életmentő űrtechnika
Az emberi élet védelme, India a világűrben, Értékeink védelme - 2003.09.02 20:28.

Nem sokkal azután, hogy az INSAT-3 műholdat pályára állították, máris 28 ember köszönheti neki az életét! Az indiai űrügynökség műholdjának egy speciális fedélzeti berendezését kihasználva a fő feladat mellett egy nemzetközi rendszer részeként arra is használják, hogy bajbajutott hajókon, repülőgépeken segítsen – a jelek szerint sikeresen.

India űrügynöksége, az ISRO (Indian Space Research Organisation) hazája szuperhatalmi ambícióinak egyik fő letéteményese, ezért mindent megtesz, hogy országa minél több űreszközt állítson pályára. Ezt részben saját – ám korlátozott képességű -, részben jóval erősebb orosz Szojuz, vagy európai Ariane hordozóeszközökkel oldja meg. Egyik nehéz műholdjuk az INSAT-3A, melyet meteorológiai előrejelzésekre és kommunikációs feladatokra szántak elsősorban, de elhelyeztek rajta egy transzpondert (rádiós átjátszót) is, mellyel a majd három tonnás szerkezet része lehet a nemzetközi KOSZPASZ-SARSAT műholdas mentőhálózatnak is.


(A KOSZPASZ-SARSAT egy műholdakkal támogatott kutató-mentő rendszer, mely a tengeren, vagy a szárazföldön vészhelyzetbe került repülőgépek és hajók vészjelzéseit érzékeli műholdjaival, majd a jelzést a megfelelő irányítóközpontba küldi tovább, ahonnan a legközelebbi kutató-mentő egységeket riadóztatják, így rövidítve le a vészjelzés és a mentők kiérkezése közötti kritikus időt.)


Az INSAT-3A (képünkön) április 10-én startolt az Ariane 5 módosított verziójának első sikeres példányával. Alig négy hónap elteltével pedig máris jelesre vizsgázott az életmentő rendszer részeként, amikor egy, a Bengáli-öbölben balesetet szenvedett kínai teherhajó vészjeleit fogva riadóztatta az Indiai Parti Őrséget. Ennek az összehangolt akciónak köszönhetően 28 embert mentettek ki a tengerből.

A kutató mentő rendszer sikerét egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy két héttel a fenti eset előtt szintén a Bengáli-öbölböl sikerült kimenteni 21 matrózt, akik akkor egy panamai teherhajó elsüllyedése miatt kerültek életveszélybe.

Dancsó Béla

Kapcsolódó cikkek:
Ariane V-160: Az indítás sikeres

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Az emberi élet védelme
A távérzékelés szerepe a katasztrófák elhárításában – avagy vigyázzunk a sajtóközleményekkel - 2003.04.25.
Támadások érték a NASA-t, mivel közelmúltbeli sajtóközleményével szükségtelen riadalmat keltett egy perui város lakó közt. A Terra mesterséges hold felvétele alapján a kutatók egy szökőár lehetőségére figyelmeztettek.
Tovább a cikkhez

A távérzékelés szerepe a katasztrófák elhárításában – avagy vigyázzunk a sajtóközleményekkel

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google